Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)
Takács Imre: Földművelésügyi közigazgatásunk és az érdekképviseletek kapcsolatai a tanácsigazgatás létrejöttéig
hivatalos szervezet létesüljön, mindig felmerült az az aggály, hogy egy ilyen intézmény megfojtaná a vármegyei gazdasági egyesületeket. A kérdésnek ilyetén felvetése ellenben félrevezető volt, hiszen a hagyományos gazdasági egyesületek sohasem voltak valóságos érdekképviseleti tényezők. Más szervezet hiányában olykor ugyan kifejezést adtak a mezőgazdasági érdekeknek, de ez többnyire lanyhán történt, és tulajdonképpen nem is ez volt a hivatásuk. Korai gazdasági egyesületeinknek nem szánt érdekképviseleti szerepet Széchenyi István, hanem azt a feladatot bízta rájuk, hogy a mezőgazdaság egyes ágainak technikai tökéletesítésén munkálkodjanak. Igazi érdekképviseleti tényezőnek a XIX. század végén és századunk elején az OMGÉ-t lehetett csak tekinteni, mert az országnak e legtekintélyesebb gazdasági egyesületében találkoztak agrártársadalmunk elismert vezetői, és Gazdasági Lapok (1849-1880, 1882-1891), majd Köztelek (1891-1944) című hivatalos közlönyeivel a korszerű mezőgazdasági ismeretterjesztésen túl is olyan kitűnően tájékoztatta és befolyásolta a közvéleményt, hogy állásfoglalásának méltánylása elől sem a törvényhozás, sem a kormányzat általában ki nem térhetett (többnyire nem is akart kitérni). A szakkérdések megvitatása és ezekben az állásfoglalás az OMGE szakosztályaiban és szakbizottságaiban történt. Az 1930-as évek közepén 7 szakosztálya és 14 szakbizottsága volt; tagjainak száma ugyanakkor 8227. A Magyar Gazdaszövetség megalakulása után is az OMGE maradt a magyar mezőgazdaság fő érdekképviselete, amely azonban főként a századforduló után propagandájával mindinkább a félfeudális nagybirtok és a tőkés béruradalmak érdekét szolgálta. Nem kevesen voltak, akik törvényhozási úton érdekképviseleti kényszertársulásokká kívánták a szabadtársulásos gazdasági egyesületeket átalakítani és az önadózás jogával felmházni, de akadtak szép számmal olyanok is, akik szerint egyesületi kényszertársulást kimondani nem lehet, és a közadók módjára behajtható járulékok kivetési jogát sem szbad magánjogi társulásoknak megadni. Ismét mások a gazdasági egyesületek mellőzésével a kereskedelmi és iparkamarák mintájára mezőgazdasági kamarákat akartak szervezni. Az ebben a kérdéskörben folytatott viták olykor ellanyhultak, máskor - átmeneti szélcsend után - ismét kiújultak. Ha lassan is, oszladozni kezdett az az aggodalom, mintha a kamararendszerű érdekképviseleti intézmény bevezetésével a vármegyei gazdasági egyesületeket feladatnélküliség fenyegetné. A közvélemény megszokta azt a gondolatot, hogy a vármegyei gazdasági egyesületek a mezőgazdasági kamarák létrejötte után is részben megtarthatják addigi tevékenységüket. Erre utalt az, hogy adminisztratív kiadásaik fedezésére 1912-től a földművelésügyi tárca költségvetéseiben az addigi bizonytalan állami támogatás helyett 10 évre előre meghatározva, egyenként évi 2000-7000.- korona segélyt irányoztak elő. A rendszeres államsegély fejében — azon a kikötésen kívül, hogy a minisztériumnak a mezőgazdaság fejlesztésére irányuló tevékenységét mindenben előmozdítják és evégből a minisztérium külső közegeinek működését támogatják, valamint választmányi üléseikre a gazdasági felügyelőséget meghívják — az egyesületeknek kötelezettséget kellett vállalniuk, hogy közgyűlési jegyzőkönyveiket, évi költségelőirányzataikat és zárszámadásaikat a GEOSZ-hoz felterjesztik, továbbá számadásaikat a megállapított minta szerint vezetik és könyvelésükbe mind a Földmívelésügyi Minisztérium, mind a GEOSZ kiküldötteinek bármikor betekintést engednek. Intézkedés történt a gazdasági egyesületi titkárok nyugdíjügyének rendezésére is.
