Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Kotlár Károly: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum XIX. századi vadászfegyvereinek rövid fejlődéstörténeti áttekintése

lis irányzék a „Czélzó", a závárzat mögött elhelyezhető, a vadászpuskákon lecsapható dioptrás nézőke is a század első felében jelenik meg. A felsorolás korántsem teljes, csak az általános fejlődést hosszabb távlatban elősegítő tényezőket emeltem ki, mellettük még számtalan részletmegoldás segít, hogy a XIX. század a vadászfegyver fejlődéstörténetének nagy korszakává váljék. A fejlődés természetesen párhuzamos a hadifegyver fejlődéssel, sok tekintetben annak előtte jár. A csavaros huzagolás például először vadászfegyveren jelenik meg, még a XVIII. század elején. A hátultöltő fegyverek elterjedése a vadászoknál megelőzi a katonai rendszeresítést, a fémhüvelyű töltényt évtizedekkel a hadipuskák előtt a vadászok már használják. Másrészt a hagyományoshoz való ragaszkodás — nem utolsó sorban a jó vadászpuska ára - okozta, hogy elöltöltők még a század vége felé is használatban voltak. Néhány jellemző vagy érdekesebb típus bemutatásával kísérelünk meg áttekintést adni a kor vadászfegyvereiről. A következőkben tárgyalt fegyvertípusok jelentős része megtalálható a Magyar Mezőgazdasági Múzeum fegyvergyűjteményében, a fejlődési folyamatosság dokumentálása érdekében természetesen néhány hiányzó típust is tárgyalunk. Elöltöltő fegyverek Elöltöltőnek nevezzük azt a fegyvert, melynek csöve a csőfarnál, az ún. ,,farokcsavar" segítségével zárt, töltése a nyitott csőszáj felől történt, gyújtása a csőfar oldalán fúrt, vagy később a farokcsavarban kimunkált gyújtólyukon keresztül volt lehetséges. A tűzfegyver megjelenésétől (XIV. század) évszázadokon keresztül elsősorban a gyújtószerkezet határozta meg a fegyverfejlődést. A kezdeti legegyszerűbb ún. „kanócos" puskák még vadászati szempontból majdnem használhatatlanok voltak. Csak a XVI. században feltalált rugós dörzskerék és rászorított kovakő segítségével a gyújtólyukba szikrát csiholó szerkezet, a ,,keréklakat" segítségével szerkesztett puska volt vadászkézben az első használható tűzfegyver. A XVI-XVII. század fejlett, acélíves kitűnő hordképességű számszeríjjai még komoly versenytársai voltak a puskának a vadászat területén. Hosszú ideig idegenkedés is volt a vadászok között a hangos, füstöt-lángot okádó szerszámmal szemben. Viszonylag magas ára, bonyolult szerkezete is korlátozta elterjedését. A XVII. század közepén feltalált és a XVIII. század folyamán világszerte elterjedt kováspuska már kiszorította az íj és a nyíl használatát. Egyszerű gyújtószerkezete — a kakas ajkai közé erősített kovakőnek az acél serpenyőfedélre mért ütésekor keletkező szikragyújtás - előmozdította a vadászati célokra történő felhasználását. A XIX. század elején, pontosabban első két évtizedében, még kizárólag ez a gyújtószerkezet található a vadászpuskákon, majd a kémiai gyújtás és a csappantyús fegyver feltalálása után is még évtizedekig használatban van. (1. kép) Például 1848-ban a magyar honvéd sereg még túlnyomórészt kovás puskával harcolt, csak a szabadságharc alatt az újonnan gyártott puskák voltak gyutacsos gyújtásúak. Pákh Dénes 1829-ben megjelent könyve a „Vadászattudomány" is még csak a ,legközelebb múlt esztendőkben feltalált ütőszerszámú" puskáról ír a csappantyús fegyver tárgyalásánál, s fegyverismertetése túlnyomó részét a kovás puskának szenteli.