Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Kotlár Károly: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum XIX. századi vadászfegyvereinek rövid fejlődéstörténeti áttekintése

A MAGYAR MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM XIX. SZÁZADI VADÁSZFEGYVEREINEK RÖVID FEJLŐDÉSTÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE KOTLÁR KÁROLY A XIX. század a vadászfegyver fejlődésében is, mint az élet más területén (pl. a művészetben, a technikában), a nagy forradalmi változások időszaka. Az ipari fejlődés — különösen a vegyipar, a vas- és acélgyártás, és az egyre pontosabb megmunkálást biztosító szerszámgépek — lehetővé tették a nagyobb tűzgyorsaságú, biztonságosabb, könnyebben kezelhető fegyverek létrejöttét. Erre az időszakra esik az ütődésre robbanó anyag, ezt követően a gyutacs és a csappantyú feltalálása, mely ha nem is változtatta meg alapvetően az elöltöltő fegyver szerkezetét, nagymértékben tökéletesítette. Forradalminak nevezhető a hátultöltésre való áttérés a század közepe táján, vele a fegyverfejlődés új, gyorsütemű időszaka kezdődött. A század végén az alapelemeit, szerkezetét tekintve befejeződik a golyós és sörétes vadászfegyver fejlődése, mivel mint látni fogjuk, az utolsó típusok (Mauser, Mannlicher, illetve a Lancaster fegyver) napjainkban is élnek néhány módosítástól eltekintve. A vadásztársadalom - szerencsére - általában nem használja a századforduló és a XX. század nagy kézifegyver találmányait, az automata-, a sorozatlövő-, a gépfegyvereket. Lényeges találmány az ipar fejlődésével, a csőfúrás technikájának kidolgozásával párhuzamosan jelentkező öntött acélcső, mely a század közepétől fokozatosan kiszorítja a hagyományos kovácsoltvas, vagy a hosszú ideig legfejlettebbnek tartott, ugyancsak kovácsolt damaszk csöveket. Ez a találmány elsősorban a golyósfegyvereknél jelentkezik, a sörétes puskáknál csak a század végén, a gépi gyártás elterjedésével térnek át az acélcső használatára. Évtizedeken át tartó kísérletezés eredménye az évszázadokon át használt fekete lőpor helyett a nitrocellulóz, a gyérfüstű lőpor feltalálása (1846 Schönbein), majd elterjedése a század nyolcvanas éveiben. Előbb a katonai (Lebel 1886), majd a vadászfegyvereknél is alkalmazásra került. Hatása a lövedékek kezdősebességének ugrásszerű növekedésében, következésképp a hordképesség és a röppálya jelentős javulásában jelentkezett a szennyeződés és a füstképződés nagymértékű csökkenése mellett. Említésre méltó (időrendben először a vadászok közt elterjedt) találmány a fém töltényhüvely, mely jó tömítést és száraz lőport biztosított. A fejlődés meghatározója a sok kísérletezés után kialakult fémköpenyes, torpedó-alakú lövedék. A század utolsó évtizedében megjelenő optikai irányzó-készülék, a céltávcső jelentősége a későbbiekben mutatkozik, tökéletesítése napjainkban is folyik. „A kisebb" találmányok egész sora segíti elő a fejlődést. Ilyen előrelépés az irányzék fejlettebb formája, mely a golyós fegyvereknél jelentős. A már előzőleg is ismert egyszerű tőke-, vagy a fejlettebb csapóirányzék mellett kialakul az íves és lépcsős megoldás. Kezdeti formáival még az elöltöltők idejében találkozunk a vontcsövű vadászfegyvereken. Jelentősége a hátultöltők 1000 m-ig terjedő hordtávolsága idején tovább fokozódik. Speciá-