Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)
Mártha Zsuzsanna: A baromfi és termékei a magyar külkereskedelmi forgalomban az 1920-1938. években
bői az etetésre és a tojások összeszedésére, míg a tyúkállomány rendszeres gondozása sok aprólékos munkát követelt volna. A szokásos 10—15-ös törzsállománynak és szaporulatának tartása nem tette sem szükségessé, sem lehetővé a külön munkaerő gazdaságos foglalkoztatását. A legtöbb helyen tehát a legegyszerűbb megoldást választották: a gondozás szinte teljes elhanyagolását, habár ez a tojásminőség rovására ment. Feltételezhető, hogy a sok kis tyúkállomány gondozatlansága is oka volt annak, hogy a magyar tojást külföldön nem mindig tekintették márkacikknek. 19 A kereskedelem általában jobb minőségűnek tartotta a dunántúli tojást, mint az alföldit annak ellenére, hogy a baromfitenyésztés szempontjából kedvezőbb volt az alföldi tanyás település, mint a településnek zárt dunántúli formája. Az emberi fogyasztásra alkalmatlan tojások arányát a lámpázási adatok alapján egy tojáskereskedő cég az évi tojástermelésnek kb. 10%-ára becsülte akkoriban. 20 A nemesített magyar tyúk színváltozatainak tenyésztési területeit az 1930-as években úgy kívánták kialakítani, hogy az Alföld legyen a fehér, a Dunántúl a sárga és az északi részek a kendermagos tyúké. Ennek ellenére úgyszólván sehol sem lehetett az országban egységes tyúktípussal találkozni. 21 A tyúktartást a legkülönfélébb alkatú és minőségű állatok vegyes, fajtajelleg nélküli állományai jellemezték. Az ilyen baromfiért a felvásárlók nem fizettek jó árat. Ezért a földművelésügyi kormányzat arra törekedett, hogy a baromfinemesítés támogatásával olyan állományok létrehozására teremtsen lehetőséget, amelyek az export követelményeinek jobban megfelelnek. A magyar parlagi tyúk ugyanis általában kistestű, tojása is kicsi és a világpiacon keresettől eltérően mészfehér színű volt, ezért többnyire csak nyomott áron lehetett értékesíteni. A tenyésztési cél a testsúly növelésére, a tojáshozam fokozására, a nagyobb és barnább színű tojások termelésére irányult. A fajtajavításra a külföldi eredetű leghorn, rhode island red és plymouth tyúkfajta kakasait használták, illetve osztották ki ebben az időszakban, ha nem is elegendő mennyiségben. 22 Mindamellett ez a fajtanemesítés is elősegítette a növekvő baromfiexportot. A Felsődunán túli Mezőgazdasági Kamara Győrött 1928. január 7-én a Dunántúl baromfitenyésztésének fejlesztése ügyében értekezletet tartott. Szóba hozták, hogy a baromfitenyésztésből származó kivitelünk értékben az utóbbi négy év leforgása alatt megkétszereződött, és elérte az 1914—1918. évi világháború előtti kivitelét. Hangsúlyozták, 19. Angliában és az Egyesült Államokban, de Németországban is lényegesen szigorúbbak voltak a tojásminőséggel szemben támasztott követelmények, mint Közép- és Kelet-Európában (100 éves. . . 1970. 261., 262., 269.). A kelet-európai tojás megbízhatatlan minőségében szerepe volt a többnyire csak mellékesen tartott tyúkállományok felületes gondozásának. 20. SchwengL. 1938. 44. 21. A tyúktenyésztés említett tenyészterületei egymástól nem voltak kötelezően elhatárolva, de a Földmívelésügyi Minisztérium a kakascsere- és a baromfitenyésztést szolgáló más akcióinál a Dunántúlon a sárga magyar, a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon a fehér magyar és az északi részeken a kendermagos magyar tyúk tenyésztését részesítette előnyben. 22. Jellemzésül felhozzuk, hogy a gödöllői baromfitelepről pl. 1926-ban mintegy 600 tenyészbaromfit és kb. 9000 tenyésztojást, majd 1935-ben 15 283, 1937-ben pedig 14 932 tenyészbaromfit osztottak ki az igénylők között (Magyarország földmívelésügye az 1926. évben 1929. 16*., Magyarország földmívelésügye az 1935. évben. 1937. 17*., Magyarország földmívelésügye az 1937. évben. 1939. 16*.).
