Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)
Mártha Zsuzsanna: A baromfi és termékei a magyar külkereskedelmi forgalomban az 1920-1938. években
hogyha a baromfitartás ötletszerűségének, elhanyagoltságának helyébe céltudatos munka lépne, baromfikivitelünk akár a többszörösére is lenne emelhető. Ugyanekkor a Dunántúli Baromfitenyésztő Egyesület képviselője előadta, hogy a baromfitenyésztés terén mekkora kár származik a hozzáértés hiányából. Hibás gyakorlat, hogy falun „reggel kikergetik a baromfit, éjszakára bezárják, enni édeskeveset adnak neki, szellős hálóhelyén télen akár meg is fagyhat, vagy a fán hálhat". Pedig a baromfinak éppúgy megvannak az igényei, amint a többi háziállatnak, és ha kielégítik ezeket, tenyésztője megtalálja számítását. 23 A Baromfitenyésztők Országos Egyesületének főtitkára e győri értekezleten sajnálatosnak tartotta, hogy kisgazdáink a tyúktenyésztésben a fajtajavítás, a tojásértékesítés megszervezése terén saját érdekükben sem hajlandók magukat alávetni valamely közérdekű rendszabálynak. Szerinte a termelés alacsony színvonalának másik fő oka az volt, hogy a hivatalos körök baromfitenyésztésünket nagy közgazdasági jelentőségének ellenére is szinte magára hagyták. 24 A tyúktartás gazdaságosságának legfontosabb mutatója a tyúkonként évente termelt tojások mennyisége. Az 1930-as években ezt nálunk a népi tenyésztés átlagában egyesek 60 db-ra, mások 65-re becsülték. 25 Az alacsony hozam arra volt visszavezethető, hogy a tenyésztők túlnyomó többsége semmi gondot nem fordított a tenyészkiválasztásra, a vérfrissítésre, általában a termelőképesség fokozására. A hiányos takarmányozás és a meg nem felelő ólak miatt különösen a téli tojástermelés rendkívül alacsony volt. A gödöllői baromfitenyésztő telep és szakiskola vezetője 1942-ben arról szólt, hogy a népi tartásban az adott körülmények között már a tyúkonként! évi 100—120 tojással is megelégedhetnénk. 26 A mienkhez hasonló klimatikus és takarmányozási viszonyok között tartott vegyes tyúkállományok általában külföldön sem termeltek többet. A népi tartásból másutt szintén kevés, megbízhatatlan minőségű, sőt olykor piszkos tojás került piacra. Mindez, valamint a baromfibetegségek gyakori pusztítása itt is, ott is a helyes hozzáállás hiányát bizonyította. Ezekben az években a primőr csirke előállításához szükséges korai keltetést ritkán alkalmazták. Az 1930-as években főként a növendékállatok, de a felnőtt szárnyasok között is évről évre nagy károkat, elhullásokat okoztak a különféle járványos baromfibetegségek. Jellemző baromfiegészségügyünk akkori elhanyagoltságára, hogy az évi 5-10%-os elhullást a jól vezetett telepeken még normálisnak tekintették. A népi állományokban a baromfikolera és az egyéb ragályos baromfibetegségek pusztítása következtében az elhullás aránya országosan ennél lényegesen több lehetett. Konkrét adatok hiányában az elhullást a tyúkféléknél minden évben 20%-kal kalkulálták. 27 Egyes években a baromfiállomány 35-40%-a is elhullott. Voltak vidékek, ahol évente ismételten elpusztult egyegy falu majdnem teljes baromfiállománya. A baromfibetegségek pusztítása nagyarányú volt az egész 1920—1938. évi időszakban. 28 23. Értekezlet a dunántúli baromfitenyésztés érdekében. A 1928. márc. 1. 24. Winkler J. 1938. MK 387. 25. Schweng L. 1938. 42. Winkler J. 1938. MK 386., 1932. MK 167. Piackutatási munkálatok. I. 1938. 46. 26. Báldy B. 1942. 43. 27. Schweng L. 1938. 44. 28. GunstP. 1970. 395.
