Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)
N. Kiss István: Az agrár monokultúrák és Magyarország aktív külkereskedelmi mérlege, 16-18. század
tartaléknak maradt. A belső és külső piaci eladás felöleli a teljes készlet kétharmadát, sőt ha a politikai célok fejében szétosztogatott ajándékbort is ide számítjuk, az eladási arány megközelíti a 85%-ot! 27 Sopron városában, mely a nyugati borexport központja volt, a 16. század második felében az évi termés kb. 43%-át exportálták. 28 Az uradalmakban a készlet 20—25%-a, Sopron városában több mint 40%-a került rendszeresen kivitelre. Az export országos aránya azonban ennél jóval kisebb volt, mert a sárospataki, tarcali, vagy soproni borkészletek sokkal jobb minőségűek voltak az átlagnál. Országosan csak 10-15%-ot tehetett ki az export volumene. A nyugati borvidék kiviteli piacát Csehország, Szilézia és Nyugat-Lengyelország alkotta, míg az északi borexport Lengyelországba irányult. 1550 és 1650 között számos adat maradt ránk a borkivitel nagyságáról: a nyugati export évi 60 000 hl, az északi 50 000 hl körül mozgott. 29 Ez az átlagosan 100 000 hl körüli kiviteli volumen 0,75-1,1 millió hl-es országos termést tételez fel. Átlagosan kb. 800 000 hl évi borhozammal számolhatunk, melynek minőségileg legjobb részét, kb. 10-12%-át rendszeresen kivitték. Borárak tekintetében az országban igen nagy eltérések tapasztalhatók, melyeket részben minőségi különbségek, részben a regionális feltételek, pl. a szállítási költségek differenciái okoztak. Akad azonban egy olyan értékarány, melyet többé-kevésbé általánosnak és tartósnak tekinthetünk. Egy hl export minőségű bor az ország nyugati, illetve északkeleti borvidékén egyaránt egy hízott ökör árával azonos piaci értéket képviselt. Sopronban 1570-ben 1 hl bor 9,5, 1640-ben 19-20 forint, a hegyaljai districtusban, ugyanabban a két időmetszetben, 6 illetve 15—16 forint a borár. Valamennyi ár, mind keleten, mind nyugaton egy ökör helyi piaci árával azonos értékű. 30 A borárak már említett differenciáltsága megnehezítette a szőlőművelésből származó jövedelmek áttekintését. II. Rákóczi Ferenc államában 31 elvégezték a különböző szőlővidékek borainak minőségi osztályozását és értékelését. Az 1707-ben végrehajtott felmérés a történeti Magyarország kb. 75%-ára kiterjedt. Sopron városa a Habsburgok kezén maradt, s így nem vették számba, első osztályú borvidéknek ezért csupán a hegyaljai districtust minősítették. További 23 bortermelő körzetet másod-, 9-et harmadés 15-öt negyedosztályúnak állapítottak meg. Az adóköteles vagyon alapegysége, az ún. dica, két ökör piaci értékével, azaz 30 forinttal volt azonos. Ezt a dicát minden osztályban eltérő mennyiségű borral azonosították. Az első osztályban 2,5 hl bor volt a dica (azaz a két ökörrel azonos érték), a negyedik osztályban már 13 hl. A következő évben (1708), hogy a borok minőségi és árkülönbségeit jobban kifejezzék, tovább finomították az osztályozást, öt kategóriát állapítottak meg, az első és második osztályon belül további alcsoportokkal. A legjobb minőségű borból a dica 2 hl volt, vagyis a fentebb az exportárak vizsgálatából leszűrt konklúzió, ti. hogy 1 hl bor egyenlő 1 ökör értékével, 27. N. Kissi. 1971.451-482. 28. Prickler H. 1971. 141. 29. A nyugatra irányuló borexport volumene, ide értve a Magyarországon birtokos osztrák szőlőtulajdonosok ,,Bauwein"-jét és a csempészett bort is,: Prickler H. 1965. 299-300. ésPrickler H. 1971. 141-142. A Lengyelország felé kivitt bor nagyságára nézve: N. Kiss I. 1973. Agt. Szle. 383-390. 30. Prickler H. 1965. és N. Kiss I. 1973. Agt.Szle Ana, hogy a bor-, illetve ökör-ár párhuzamos mozgása miként alakult a 18. században, eddig még nem találtunk adatokat. 31. Lásd a 7. jegyzetet.
