Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)

Für Lajos: A kertkultúrás tanyarendszer kezdetei (1790-1848)

S ezek a közeli szőlőbeli, vagy szőlőszéli putrik, akárcsak a távoli állattartó szállások, ittott már a XVII. században fel-fel tünedeznek: a város vezetése ugyanis ekkor hozott először rendelkezéseket a felszámolásukra.

62 A szőlőkbe kihúzódó szegényekről szóló panaszok a XVIII. században tovább szaporodtak, mind gyakrabban kényszerült foglalkozni velük a város. „Némely embereink — állapította meg 1766-ben a magisztrátus — a Szőllőkben kunyhócskákba vették magokat lakni", az elharapódzó lopások miatt azonban ezt megtiltják.

63 Egy évtizeddel később a szőlőkben lakó „gyülevész" népségről, akik „az emberi társaságon kívül élnek", azt határozzák, hogy kötelesek lesznek „eloszolni" s a városba nyomban beköltözni.

64 Fontosnak látszik leszögezni: a történeti tények — Kecskeméten és Szegeden egyaránt — mintha arról tanúskodnának, hogy a tanyásodás a leginkább „külterjesnek" s a legjobban „belterjesnek" mondható agrárágazatokban: a félszilaj állattartásban s a kertkultúrás termelésben, egyszóval: a legelőkön és a szőlőkben tette meg kezdő lépéseit. Mind az állattartó, mind a kertkultúrás tanya már a tanyarendszer kezdetleges alakzatának is nevezhető. Természetesnek kell tartanunk, hogy a tanyásodás ezt követő újabb szakaszában, amikor a szántóföldi („növénytermesztő") tanyák kezdtek kiépülni, ezzel párhuzamosan a kertkultúrás tanyásodás folyamata is kiszélesedett (miközben a külterjes állattartó szállások szerepe és típusa fokozatosan háttérbe szorult). Kiszélesedett egyrészt a város körüli szőlőskertekbe történő kiköltözködések (és kiköltözők) számának megszaporodása, másrészt a szőlőskertek határának kiterjesztése, kifelé való megnyújtása révén. Forrásainkból azonban úgy látszik, hogy a jobbágyfelszabadításig eltelt évtizedek alatt ha a tanyásodás folyamata jelentős mértékben haladt is előre, mégsem tartott lépést a szőlőtelepítés iramával. S ebben nem kis szerepe volt a városvezetés ezzel ellentétes irányú, valósággal kétkulacsos politikájának. Az 1790-es évektől, miközben egyfelől a homok megkötését és a szőlőtelepítést szorgalmazta, másfelől a korábbinál is nagyobb aggodalommal és fokozódó szigorral figyelte, hogy a szőlőkben évről évre nő az állandó kintlakásra kiköltözők száma. A helyzet tisztázása érdekében és az adózás céljából többször elrendelték mind a távolabbi tanyákon, mind pedig a közelebbi szőlőkben kintlakók összeírását.

65 A szőlőkbe kihúzódó szegénység tanyaépítményei és a bennük lakó tanyások a korábbiaktól és a távolabbra esőktől egyaránt eltérő megítélés alá estek (s eltérőknek minősíthetők ma is). „Egészen más jellegűek voltak (ti. az utóbbiaknál) a közeli pusztákon (szőlők között) való tiltott lakások — írták a város vezetői később -, melyekben a városban lakást, megélhetést nem találó szegénység húzódott meg s közötte igyekeztek megbújni a társadalomellenes elemek."

66 A szőlőbeli szegénységnek azonban különböző fokozatai és árnyalatai voltak. A fokozatok és árnyalatok egyfelől a kinttartózkodó szegénység társadalmi tagozottságát, másfelől pedig a kiköltözködés okait és mozgatóit fedik fel. 62. BKmL. Kecskemét városi Tan. jkv. 1687. 240. p. 63. Szabó Kálmán, 1934. 20. p. 64. BKmL Kecskemét város Tan. jkv. 1775-1783. 73. p. 65. BKmL. Kecskemét városi iratok 3. fasc. 10. 1794.; 3. fasc. 19. 1815.; 9. fasc. 8. 1817.; fasc. 55. 71. 1840. 66. BKmL. 2. D. 8. 9. c. Kecskemét Polgármesteri Hiv. Ir. Különkezelt iratok, 1928.