Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)

P. Erményi Magdolna: Magyarország főbb borvidékeinek története a Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiállításaiban

A középkori forrásanyagban az utalások többnyire a területre, a termesztők kedvezményeire vagy jogaira vonatkoznak, a termelés módjára viszont kevés adatot találunk. A XI. századtól a XV. századig az egyik legfontosabb munka a metszés lehetett, s amint egyes ábrázolásaink mutatják, időpontja valószínűleg március volt. A szőlőt többnyire kétszer kapálták, karózták és kötözték. Szeptemberben megindult, de októberben javában tartott a szüret. A szőlők téli fedése még a XV. században is alig fordult elő. Szaporításuk valószínűleg gyökértelen venyigék dugványozásából állt, majd a meggyökeresedett tőkéket homlították. A sorok rendezetlenek voltak. A művelés eszközei - a régészeti leletanyag és az ábrázolások alapján — a többnyire baltás metszőkések, a csapott vállú nehéz kapák, a vasalt faásók, melyek között egyre több a vasásó. A szőlőt faedényekbe szedték. Gyérek a források, melyek a borkészítés módjára engednek következtetni. A mustot taposással nyerték, s különböző fahordókban tárolták, szállították. Kialakulnak a Dunántúlon a falubeli pincék mellett a szőlőbeli pincék is. A bor kezelésére még nem fordítottak nagy gondot. A feljegyzésekből arra következtethetünk, hogy nem annyira a minőségre, mint a mennyiségre törekedtek. A bor forgalma e korban jelentős mértékben emelkedett.

6 A XVI: század második felétől a XVII. század végéig az ország nagy része török megszállás alá kerül. A harcok pusztítása, az egymást váltó török hűbérurak zsákmányolása a szőlő-és a bortermelés, csökkenéséhez vezet. Ezzel szemben a nagyobb városok, különösen az alföldi mezővárosok gazdasági élete fellendül. Kialakul a paraszti árutermelés, élénkül a kereskedelem. A szőlőtermesztés is e városokban és környékén tovább virágzik. A szőlő kedvelt gyümölcse a töröknek és a lakosság szolgáltatásai közé tartozik. Az ország szőlőskertjeiről Evlia Cselebi török világutazó ( 1660-1664-ig) ad leírást. Ebben a korszakban a törökök által meg nem szállt területeken a szőlőművelés erőteljesen kiszélesedik, boraink iránt nő a kereslet a határokon túl és az országon belül is. A lengyel és az orosz piacot mindinkább a tokajhegyaljai bor hódítja meg. A nyugati országok keresik a magyar bort, de a borszállítást a bécsi udvar politikája mindinkább gátolja Ausztria gazdasági életének védelmében. A szőlő- és bortermelés ezalatt a másfél évszázad alatt éppen az adott politikai és gazdasági viszonyok miatt alapvetően megváltozik, fejlődik az előző évszázadokhoz viszonyítva. A XVI. és XVII. században néhány új munkaeszköz, munkamód, munkaszervezet és borfajta jelentkezik. A török megszállta területeken a hódoltság alatt és után kialakul a balkáni vörösbor kultúra. A fehér szőlőfajták háttérbe szorulnak a vörösbort adó szőlőkkel — elsősorban a kadarkával — szemben. A vörösbor készítés más technikát igényel. A mustot az erjesztŐkádban a törkölyön erjesztik és az így nyert bort hosszabb, rövidebb ideig a törköllyel együtt letapasztják. Magyarországon a balkáni vörösbor kultúra terjesztői feltehetően a török hódoltság alatt és után letelepült szerbek (rácok) voltak.

7 Egyes borvidékeink, főleg Tokajhegyalja ebben az időben tör élre. Ekkor kezdik az aszúbor készítését, mely megteremti a tokaji bor világhírnevét. 1550 és 1650 között ezen a vidéken a jó hír megtartása érdekében a szőlőt és a bort az eddigiektől eltérően kezdik gondozni. A szőlőterületeken teraszokat képeznek. A metszéssel igyekeznek a fürtöket a 6. Belényessy M. 1955. 16-24; Vincié I. 1958.83-104 1. András

falvy B. 1957. 50-69; Vincze l. 1975.104-152