Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)

P. Erményi Magdolna: Magyarország főbb borvidékeinek története a Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiállításaiban

képekről, dokumentumokról készült másolatok és fotók segítségével. Ezt követően gazdag tárgyi és dokumentációs anyaggal ismertetjük a telepítés, művelés, szüretelés főbb mozzanatait. Itt mutatjuk be a homoki szőlőtelepítést megelőző fontos tevékenységnek, a homok elegyengetésnek a müveletét, a kézi telepítés eszközanyagát, a tájjeUegű metszőkéseket és metszőoUókat, a művelésnél használatos különféle kapákat, a szüretelés edényeit és a vidékre jellemző kerekes prést, amelyet egyik tanyáról a másikra szállítottak. Ismertetjük a XIX. századi művelési módokat, a különféle kártevők elleni védekezést, ennek eszközanyagát: a múlt század végétől terjedni kezdő különféle típusú permetezőket, porozókat. A telepített és termesztett egyes fajtákat nemcsak képanyaggal, hanem preparátumokkal is érzékelhetőbbé kívántuk tenni a látogatók számára. 2. Történeti áttekintés A szőlő őshonos hazánkban. A szőlőművelés valószínűleg a római hódítás után honosodott meg, feltehetően a termesztés észak-itáliai gyakorlatának formájában. A római kori szőlőművelésre az ásatásokból származó metszőkések a legfőbb bizonyítékok. Pannónia jellegzetes szőlőmetsző eszközei balta nélküliek. Formájukból a tőkemúvelésre és a metszés módjára nem vonhatók le egyértelműen következtetések. E késekkel feltehetően húzvametszést alkalmaztak és valószínűleg magas tőkeművelést folytattak, inkább sík területen vagy a dombok, hegyek lankás részein.

2 A római kori szőlőművelésről még más e korból származó leletek is tanúskodnak. így pl. szőlőprések talapzatai Aquincumból, de ismeretesek a Balaton környékéről, Csopakról és Óbudáról olyan római kori pincék, melyeket feltehetően bortárolásra használtak.

3 Borszőlő magvak is származnak ebből az időszakból.

4 A késő római időszakban a kereszténység térhódításával egyre nőtt a szőlőtermesztés jelentősége. A rómaiak által meg nem száUt területekről e korból szőlőművelésre utaló lelet a viszonylag gazdag mezőgazdasági eszköz- és maganyagban nem fordult elő. A későbbi századokban, a népvándorlás korában a kereszténység továbbélése feltételezi a szőlőművelés folytonosságát, erre azonban bizonyító erejű adatok nincsenek. A IX. században letelepedő és a Kárpát-medencét lassan kitöltő magyarság feltehetően a keleti szőlő- és borkultúra ismereteit kapcsolja a helyi lakosság kultúrájával. Ekkor alakul ki országunkban — Észak-keleti részének kivételével — az a nyugati eredetű szőlőművelés, amely a középkorra, egészen a XVI, századig jellemző és amelynek római kori alapjai a kutatások eltérő eredménye miatt egyértelműen nem bizonyítható. A középkorban a feudalizmus kialakulásával és a kereszténység térhódításával nőtt a szőlő jelentősége. Első királyaink hatalmas egyházi birtokokat adományoznak. Okleveles forrásanyagunkban a tized alá eső termeivények között első a szőlő. Pl. 1030-as években a Pannonhalmi Apátság alapítólevelében és még több helyen történik róla említés. A gyéren lakott területeket német, francia, olasz és délkelet-európai telepesekkel népesítik be, akik a magukkal hozott termelési tapasztalatukkal, fejlettebb kultúrájukkal elősegítik a szőlőtermesztést.

5 2. Müller R. 1977. 137, 169-172 3. Sági K. - Füzes F. M. 1967. 89-90 4. P. Hartyányi B. - Nováki Gy. - Patay Á. 1967. 68,45 5. Belényessy M. 1955. 12-14