Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)

Balassa Iván: A mezőgazdasági munkaeszközök fejlődése és múzeumi kiállításuk

következtetéseket a mennyiségi és minőségi teljesítménnyel kapcsolatban. Most nem akarom az ilyen kísérletek nehézségeit, veszélyeit sorra venni, annyit azonban meg lehet állapítani, hogy elsősorban a Dániában elért eredmények jelentősek, ahol évtizedek óta nagyobb területen és állandóan folynak a kísérletek és azokat a szükségnek megfelelően többször is megismétlik. Azt hiszem, hogy a történeti jellegű munkaeszközökkel folytatott kísérletek olyan feladatot jelentenek, melyet elsősorban a mezőgazdasági múzeumokhoz lehetne kötni. Az ilyen kísérletek azt is elősegítenék, hogy az agrártörténészek számára kézzelfoghatóbb legyen a munkaeszközök jelentősége és használata, amikor termelési eredményekkel, módszerekkel és a termelési viszonyok rendkívül fontos kérdéseivel foglalkoznak. Az üyen kísérletek más tudományszakok, így többek között a régészet, néprajz, technikatörténet irányába is szélesítik az együttműködés lehetőségét. A tárgy-gyűjtés általános munkája természetesen elsősorban e téren a mezőgazdasági múzeumokra vár. De minden országban a régészeti, történeti, néprajzi, technikatörténeti és más gyűjteményekben hatalmas anyag halmozódott fel. Ezek áttekintésére feltétlenül szükség van a tudományos feldolgozás és a kiállítások vonatkozásában egyaránt. Ezért hoztuk mi létre Magyarországon 1962-ben a Mezőgazdasági Munkaeszköztörténeti Archívumot, melynek leírással és fényképpel ellátott kartonjai már a százezres számhoz közelednek. Ezek a magyar múzeumok mezőgazdasági tárgyait írják le és mutatják be lényegében a régészeti koroktól, egészen napjainkig. Az egyes tárgyakat és tárgyegyütteseket azonban meg is kell szólaltatni, ezért gyűjteményünk az ikonográfiái anyagot is tartalmazza, ami nemcsák a tudományos feldolgozást, hanem a kiáUítások rendezését is nagymértékben megkönnyíti. Ilyen archívumok felállítása is, meggyőződésem szerint elsősorban a mezőgazdasági múzeumok feladata. A munkaeszközök tudományos feldolgozásai egyben előtanulmányokként szolgálhatnak a kiállításokhoz. Éppen ezért, ha szükséges is a könnyebb tájékozódás érdekében a tipológia alkalmazása, de ez semmiképpen nem lehet cél, csupán az egyik eszköz. Feltétlenül szükség van arra, hogy a fejlődést ne csak egyes munkaeszközök, hanem munkaeszköz együttesek vonatkozásában is értékeljük. A munkaeszközzel dolgozó ember a bemutatás során éppenúgy nem maradhat el, mint a társadalom, melyben azt használták. Különös gonddal keU vizsgálnunk a munkaeszközök teljesítményét, hiszen a többtermelésre való törekvés a termelés előrehaladásának egyik legfontosabb rugója. Az üyen jellegű kutatásokban fel keU használni a társtudományok eredményeit. Igazán jól megalapozott kiállítást akkor tudunk megvalósítani, ha a gyűjtés, a feldolgozás és a bemutatás munkája egyvonalba esik. Ez az ideális követelmény nehezen valósítható meg, mert sok idő szükséges hozzá, de megéri az időáldozatot, mert ezen az úton olyan jól megalapozott kiállításokat rendezhetünk, melyek valóban kielégíthetik a nagyközönség tudásszomját. Azt is meg keU mondanom, hogy ez nem utópia, mert magam a magyarországi ekékkel foglalkozva, be is mutathattam azokat, vagy a tokaji bor történetének egyes részleteit feldolgozva, ez eredményeket kiállításokon is szemléltethettem. Ezek nálunk és máshol sem egyedülálló példák. Összefoglalva tehát azt mondhatom, hogy a mezőgazdasági kiállítások gerincét a munkaeszközök kell, hogy alkossák, de a termelés, a társadalom megértése érdekében ezt