Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)

Balassa Iván: A mezőgazdasági munkaeszközök fejlődése és múzeumi kiállításuk

a lehető legteljesebb segédanyaggal kell kiegészíteni. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha megfelelő gyűjtő és tudományos feldolgozó munkára támaszkodhatunk. Számos mezőgazdasági jellegű kiállítást volt alkalmam alaposan végig tanulmányozni, nemcsak saját hazámban, hanem Európa számos más országában is. Általánosan arra a megállapításra jutottam, hogy a régebbi korok bemutatása sokkal érdekesebb, sokkal' teljesebb, mint a közelmúlttal vagy éppen a jelennel foglalkozó kiállítások. Ennek okát egyesek abban keresik, hogy a hozzánk közelebb eső korszakot nehezebb megítélni, és ennek következtében bemutatni. Valóságban inkább azt hiszem, hogy a munkaeszközök, munkagépek megnövekedésében kell a valódi okot keresnünk. A hatalmas traktorokat, kombájnokat vagy más erőgépeket nem lehet a nem ilyen célra készült, a szűkreszabott kiállítási termekben elhelyezni. Ezért két megoldási módot követnek a kiállítók: vagy ezek rajzát vagy fényképét adják közre, vagy a kis mását helyezik el a bemutatón. Ennek következtében az új vagy éppen a legújabb kort bemutató kiállítások szegényesek, túlteng bennük a munkaeszköz, kiegészítő tárgyak helyett a papír, az ábrázolás, a kép. Múzeumaink nagyobb része régebben épült és ennek következtében valóban nem alkalmas nagyméretű tárgyak, munkagépek befogadására. Ezek vagy el sem férnek benne vagy néhánnyal az egész kiállítási terem megtelnék. Éppen ezért más megoldást kell választani. így egyik járható útnak látszik, amit a Magyar Mezőgazdasági Múzeum igyekszik megvalósítani, hogy vidéken gépgyűjteményeket hoz létre és azokat régi vagy új gépszínekben helyezi el. Ezek jórészt valamelyik mezőgazdasági üzem, szakiskola mellett vagy közelében létesülnek, így lehetőség van arra hogy a karbantartási munkákat, együttműködve a múzeum restaurátoraival, végezzék el. Ennek ellenére szükség van kiállítások rendezésére is. Ez esetben az az eljárásunk, hogy egy-egy gép főtípusát eredetiben mutatjuk be, míg a változatokat modellekben állítjuk ki. Mindez megfelelő nagyságú képekkel alkalmas arra, hogy egyik vagy másik nagyméretű gép fejlődését szemléltethesse. Tudom, hogy ez csak áthidaló megoldás, de azt hiszem, hogy még sokáig lehet ez az új kiállítások esetében követendő példa. Múzeológiai és tudományos szempontokat egyaránt összevetve megállapíthatom, hogy a mezőgazdasági kiállítások középpontjában a munkaeszközöknek, azok fejlődésének kell állnia. De ezt úgy kell megvalósítani, hogy a munkamenet és abban az ember döntő szerepe, a társadalmi igény, a többtermelésre való törekvés egyaránt kifejezésre jusson. Mindezek érdekében a gyűjtő és a tudományos feldolgozó munkát és az eredmények közreadását kell megerősítenünk. * A fentiekben is említettem már néhány olyan feladatkört, melynek nemzetközi összehangolását a Mezőgazdasági Múzeumok Szervezete tudna a jövőben elvégezni. Ugyanis az AIMA tevékenysége mindezideig két területre korlátozódott: előkészítette a következő nemzetközi konferenciát, ami nem kis dolog, hiszen tizenkét év alatt öt nemzetközi konferencia önmagában is elismerésre méltó teljesítmény. Azonkívül összesen tíz kötetben jelent meg az Acta Museorum Agriculturae című kiadványunk, mely nemcsak a konferenciák anyagát, hanem jelentős más tanulmányokat is közreadott. A megjelentetés nehéz munkáját a csehszlovák kollegák vállalták magukra, amiért mindnyájunk nevében köszönetünket kell kifejeznünk. Mindezek ellenére a világ mezőgazdasági vagy