Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)

Csoma Zsigmond: Borászati munkaeszközváltás Somlón

Kisebb regionális vizsgálatomat a Somlói borvidéken végeztem. Az egymás mellett dolgozó, különböző társadalmi helyzetű szőlőbirtokosok borászattechnológiájának különbségét a használt borászati eszközök is mutatták a XVIII—XX. században. A szüret és a mustnyerés eszközei A szőlészeti munkák a szüretig tartanak, a szürettel kezdődik a borászat. Ezek a munkák már alapvetően befolyásolják a must és később a bor minőségét is. Somlón a szüret még a XX. század elején is Terézia napja (X. 15.) körül kezdődött. A jobb minőség reményében és érdekében az urasági, nemes és polgári szőlők tulajdonosai később, Orsolya nap (X. 21.) után kezdtek a szüreteléshez. A szőlőfürt leválasztása a tőkéről, a XIX. század közepéig viszonylag azonosságot mutat a paraszti és az urasági szőlőkben is. Kézzel szakították le az érett fürtöket. Az urasági szőlőkben azonban a minőség érdekében szedőkésekkel próbálkoztak. A késeket a viszonylag bonyolult, kényelmetlenebb, lassúbb munkavégzés miatt a napszámos szüreti munkásréteg nem szerette használni. A fürtkocsány könnyen pattant a kocsány első megtörésénél, annál a pontnál, ahol fizikai erővel is gyorsan, szaporán lehetett szedni a szőlőfürtöt. Bár a XIX. századközepi szőlészeti szakmunkák már éles kést és „csípő ollót" javasolnak a szürethez,

5 ez általános nem lehetett a Dunántúlon. Somlón csak a XIX. század végétől használtak kést fürtvágásra. Az első vÜágháború körül egyes urasági, uradalmi szőlőkben már szüretelő ollóval dolgoztak. A napi munka után elszámoltatták a napszámosokat. Az ollók az uradalmak munkaeszközeit képezték. Ezek a tavaszi metszésre használt metszőollók voltak, és nem azonosak az urasági birtokosoknál használt bogyózó ollóval, amit a csemege, étkezésre szánt szőlőfürt tisztítására használtak.

6 A szüretelők kosárba, famelencébe, fertálsajtárba. szedték a szőlőt, majd csöbrökbe öntve ürítették ki gyűjtőeszközeiket. Mind a kisparaszti, mind a bérmunkásokkal dolgoztató urasági szőlőkben ugyanezeket használták. A nagyobb uradalmi szőlőkben esetleg az uraság saját eszközöket biztosított. Ennek célja az egységes tisztántartással is, a jobb minőségre törekvés volt. A kisebb urasági szőlőbirtokokon még a XX. század elején is saját gyűjtőedényeikbe szüreteltek a napszámosok. A napszámos munkát már a XIX. századi vélemények is elítélték, sőt egyenesen károsnak tartották. Munkájukat azonban nem tudták pótolni, így jobb és más lehetőség híjján el kellett tűrniük a napszámban szüretelők rossz munkáját. Parragh G. somlói szőlőbirtokos és elismert szakíró 1859-ben így panaszkodott: „ . . .nem ritkán minden vigyázat-választás nélkül szedik a fürtöket s hányják össze a cseberbe."

7 Természetesen ezek a sorok nemcsak a hanyag munkát, hanem egyben az egymenetes szüret hátrányait 5. Tersánczky J. 1869.325. 6. A XX. század elején pl. gr. Eszterházy Mária szőlejének szüretelésekor 10-15 kosárnyi szőlőt kellett a legszebbekből a grófi asztalra juttatni. Ezt lányok szedték meg és a nem szép, rothadó szemeket kis olló segítségével kivágták. 7. Parragh G. 1859.129.