Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)
Varga Júlia: Magyarország állattenyésztése az 1873. évi bécsi világkiállításon
A szőke mangalica tenyésztői közül távol tartotta magát a kiállítástól a Kisjenői Uradalom, ahol ez a tenyészirány született. De az onnan származó más tenyészetek szépen voltak képviselve. A legszebb hízott sertés is egy Kisjenőről eredő tenyészetből — a mezőhegyesiből — került ki; kiállítója Deutsch Bernát hizlaló volt. Megérdemelten kaptak jutalmat a bécsi kiállításon az okányi szőke mangalica sertések, de viszont pl. a neves Bereczky-féle sertést nem mutatták be a kiállításon. Wodianer báró sertésein kívül hiányoztak a nehéz fekete és fecskehasú mangalicák is Komjátról. Kár, hogy Szunyogh Albert Esztárról, Jurenák Ede, Zichy Ferenc gróf Érdiószegről szintén távol maradt és így nem lehetett ezek sertései és a fekete angol fajták között összehasonlításokat tenni. Eredeti bajor, mecklenburgi és más német hússertéseket tenyésztőink nem állítottak ki. Tisztavérű egyedekkel valószínűleg már nem nagyon rendelkeztek. Az angol eredetű fehér sertések három csoportra oszlottak: a nagyokat Jarge breed", a középnagyságúakat „middle breed" és a kicsiket „smaU breed "-nek nevezték. Magyarországról angol hússertéseket szintén nem állítottak ki a bécsi világkiállításon. Anglia, Németország és Ausztria kiállítói ellenben szép lincolnshüe, yorkshire, Suffolk és berkshire példányokat mutattak be. MindameUett hazánk a bemutatott 44 sertéssel, ezek számát tekintve, Németország után a második helyen szerepelt az 1873. évi bécsi kiállításon. Az érdekesség kedvéért megemlítjük, hogy az amerikaiak kiállításában élethű képek ábrázolták a Saint Louis-i nagy sertésvágóházban végzett munka különböző folyamatait. Ugyanott vászonzsákokban sonkákat és besózott sertéshúst is állítottak ki. Az amerikaiak a sonkát salétrom helyett, mint azt abban az időben Magyarországon és Ausztriában tették, cukorral kezelték. Fedett állások A kiállítási tér közvetlen szomszédságában hosszú sorokban fedett állások voltak, amelyeket - országok szerint csoportosítva — a legkülönbözőbb fajtájú ökrök, tehenek, juhok, sertések foglaltak el, hazájuk szerint szép rendben sorakoztatva egymás mellett. Közel a bejárathoz, a többiektől elkülönítve, helyezkedett el a kapuvári „Agricola" gazdaság magyar gulyája gulyásaival, számadójával, égbe meredő kútágasával, cserényével s két fiatal majorosnővel. Egy darab puszta ez a Práterben, amelyet nem győzött eléggé bámulni a bécsi nép. Egy angol pedig kijelentette, hogy „I never thought the Hungarians such a handsome people!" („Sohasem hittem volna, hogy a magyar üy szép nép!"). A felzászlózott állások között folyton hullámzott a nép. Tarka csoportok képződtek a feltűnőbb szépségű állatok előtt, sokan a viaskodó kosok érdekes harcában gyönyörködtek. A vizsgálódó szakemberek órákig figyeltek, tudakozódtak az állatok jászlai előtt. A közeli zenekar játékába gyakran belerikoltott az állások felől egy-egy hívatlan hang. Mindez oly élénkséget kölcsönzött néhány napra a Prater e kissé elhagyatott helyének, amilyent aligha látott azelőtt.
