Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)
Varga Júlia: Magyarország állattenyésztése az 1873. évi bécsi világkiállításon
a termék jósága. Különösen a szépség, finomság és fény jellemezte az ausztráliai gyapjút. A könnyű termelési lehetőségekkel párosult gazdaságos termelése képesítette Ausztráliát 90 000 000 kÜogramm gyapjú termelésére, hogy különösen a fésüsgyapjús európai nyájaknak veszélyes versenyt támasszon. Sertések Ritkán volt alkalom az Európában tenyésztett nevezetesebb sertésfajtákat egymás mellett tanulmányozhatni. Ezért is érdeklődéssel várták a szakértők és a tenyésztők a bécsi vüágtárlatot. A bécsi nemzetközi állatkiáüításra összesen 278 sertés volt bejelentve. Ezekből 160 érkezett, mégpedig Angliából 23, Olaszországból 2, Németországból 59, Ausztriából 32, és Magyarországból 44. Az Oroszországból bejelentett 1 sertés nem érkezett meg. Fajtacsoportok szerint a sertések tisztavérű kondorszőrűek, nyugati fajták éskeresztezettek voltak. Nyugati fajták Ország Kondor sertés Nagy Fehér Közép Kicsi - Fekete Keresztezettek Összesen Anglia — 5 4 2 12 23 Olaszország 2 2 Németország 9 18 4 2H 59 Ausztria 13 13 4 2 32 Magyarország 31 13 44 összesen 31 27 35 10 42 15 160 A régi hazai szalontai fajtát a magyar gazdák már kiveszettnek vélték. A kiállításon azt csak egy tenyésztőnk, Tisza László mutatta be. Hibájául rótták fel, hogy a többi keleti fajtánál gorombább alkatú és fejlődése, javulása lassú, mégis örömmel látták a magyar tenyésztők a kiállításon. Kondorsertéseket egyedül Magyarország mutatott be a kiállításon. A kor szóhasználata szerinti „mangalicza" fajtát némely író a mongolok sátrai mellől származtatta. A tisztavérű kondor sertéseket a Tiszától keletre tenyésztették. A Dunántúl sertéstenyésztését a bécsi kiállításon kevés sertés képviselte. A Bakony vidéke nem pályázott, Somogyból pedig csupán a kisjenői törzsből származó sertéseket állították ki. A tiszántúli országrészből több sertést mutattak be, és Erdélyt is szép tenyészanyag képviselte. Mindamellett a korabeli szakértők szerint a Tiszántúl korántsem mutatott be elég sertést. Látszott, hogy a vidéki kiállítási bizottságok nem hatottak kellően a tenyésztőkre. Nem tették eléggé világossá előttük, hogy tenyészállataik és hizlalni való áruik eladhatására milyen hasznos, ha tenyészetüket a világtárlaton bemutatják. A Tisztántúl jobban is gazdagíthatta volna sertéseivel a bécsi sertéskiállítás magyar részlegét, mert a nemes mangalica ennek a vidéknek volt a terméke, és kitűnő példányokat adott az ország tenyészeteinek.
