Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)

Vajkai Zsófia: Malomtípusok és a molnár mesterség a XIX. századi Magyarországon. I.

A XIX. század második felében főleg a Tiszántúl Hódmezővásárhely, Karcag, Szentes és Mezőtúr környékén épültek, 4 vitorlával működtek. Karcsú, magas, égetett agyagtéglából emelt épületeiket az építész Pongrácz az alföldi tájra legjellemzőbbnek tartja, és magyar tornyos típusnak nevezi. 2. Szélmalom látképe. Kiskunfélegyháza, 1908. A felvételt készítette Madarassy László. EAF 9457 Szélmolnárok Az előbb elmondottakból látjuk, hogy tipikus szélmalmos vidékeink az Alföldön, ott is a Kiskunságban, a Hajdúságban és Szeged környékén voltak. A Dunántúlon 3 szélmalomról tudunk: Sopronban működött a múlt században rövid ideig,

28 Tésen (Veszprém megye) 4 szélmalom dolgozott; az első 1850-57 táján, az utolsó 1924-ben épült.

29 Monoszlón (Zala megye) Jankó J. említ egyet, hozzátéve, hogy tudomása szerint messzi környékén nincs is több.

30 Kísérleteztek olyan helyen is szélmalommal, ahol bőven volt más őrlési lehetőség — pl. Dunaszekcsőn — és az az igazság, hogy nem is tudtak ott versenyezni a szebb lisztet adó dunamalmokkal, inkább paprikaőrlésre, takarmánydarálásra álltak át.

31 Alföldi, hagyományos gabonatermelő vidékeinken — pl. Békésben - sem volt 28. Pongrácz P. 1967. 146. kép 29. Faller 1936. 7. 30. Jankó J. 1902. 248. 31. Saját gyűjtésem 1965.