Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)

Vajkai Zsófia: Malomtípusok és a molnár mesterség a XIX. századi Magyarországon. I.

olyan nagy szerepük. Ott régóta bevált eszköz volt a szárazmalom, s minden természetes energiával működő malmot már a múlt század vége felé kiszorított a gőzmalom. „A gabonaneműek megőrlése régebben a vizimalomban, azután elvétve a szélmalomban, és általában a szárazmalmokban történt." — jegyezték fel Békésen.

32 Ugyancsak gyakori jelenség, hogy egyazon molnárnak, vagy gazdának száraz- és szélmalma is volt, mind a kettőt üzemben tartotta, és az őrlető kívánsága szerint húzta le a gabonát egyikben vagy másikban. Nagy Czirok László a városi tanács jegyzőkönyveiből kijegyezte a kiskunhalasi szélmalmokra és molnárokra vonatkozó adatokat.

33 Ebből nemcsak azt tudjuk meg, hogy mikor, milyen sorrendben épültek fel Halason az első szélmalmok, hanem azt is, hogy kik építhettek, kik kaptak malomhelyet. Az első időkben a város vezetőségéhez tartozó gazdag emberek a szélmalomtulajdonosok, pl. főjegyző, gyógyszerész, kovácsmester, pintérmester, szárazmalom tulajdonos, vagy olyan nagygazda, akinek vagyona biztosítékul szolgálhat arra, hogy a szélmalom valóban felépüljön. Ők természetesen sem az építéshez, sem az üzemeltetéshez nem értettek, így az építést a szárazmolnárok, az üzemeltetést pedig bizonyos részesedésért molnárok végezték. Még 1948 előtt azonban lassan másik réteg kezébe csúszott át a malmosság: módos parasztgazdák, megtollasodott, addig részesként dolgozó molnárok lesznek a szélmalmok gazdái. Egészen az 1870-es évekig csak törzsökös halasiak, a redemptusok fiai lehettek szélmolnárok. Később aztán „idegenek" is szerezhettek malmot a városban. Kezdetben nem voltak tanult szélmolnárok. Máshol tanulták a mesterséget — pl. Szegeden — vagy szárazmolnárok „képezték át" magukat. Később aztán a halasi molnárok nagy hírre tettek szert, messze földre hívták őket malmot építeni. A molnár mindenképpen kiemelt személyiség a paraszti közösségekben. A Kiskunságban ez a szerep sajátos vonással rendelkezik. „Hajdanában minden valamirevaló gazdaembernek volt szélmalma, s 1855-ben, hiteles adat szerint, Félegyházán még 62 szélmalom működött." írja Madarassy László.

34 ,,A molnárt csak úgy tekintették, mint a többi parasztembert. . . nem maradt el a parasztközösségtől ... sőt ő maga is földdel bűó gazda volt." mondta egy öreg molnár Félegyházán.

35 Kiskunhalason pedig pontosan redemptus családból való származása biztosított a molnárnak kiemelt helyet az egyébként lenézett iparosok közt. A vízimolnárnak ha volt is földje, az a malom szolgálatában állott, „rakományt", a lovaknak takarmányt adott, később inkább szőlőt vettek, szabadidejükben azzal foglalkoztak.

36 Az Alföldön ellenben, noha a tisztességes megélhetést a gyengébb forgalmú, kisebb szélmalmok keresete is biztosította, a molnárok társadalmi helyzetüket szilárd földtulajdonnal, telkesgazda mivoltukkal is igyekeztek fenntartani. Nagy Czirok László szerint 20 szélmalmos körül csak l-l akadt, aki specializált malomépítő volt, akinek nem volt földje, mert nem is ért volna rá vele foglalkozni. Meg kell még említeni itt a tanyasi szélmalmokat, melyek a városiak után kb. 50 évvel kezdtek épülni, úri gazdálkodók és zsíros 32.DurkóA. 1939. 3 3. Nagy Czirok L. 1951/52. 34. Madarassy L. 1903. 118-122. 35. Gaál Károly gyűjtése, 1951. 36. Saját gyűjtésem, Kapolcs, Veszprém m. 1977.