Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)
Takács Imre: Búzatermelésünk állami átszervezése az 1930-as években
csak a fîloxéra által elpusztított szőlőink századforduló körüli helyreállításának volt a maga idejében hasonlóan nagy agrárpolitikai jelentősége. A Földmívelésügyi Minisztérium kimutatása szerint 1933-ban a búza vetésterületének 73,5%-a a 100 kat. holdon aluli kisbirtokokra, 26,5%-apedig az ennél nagyobb gazdaságokra esett, s egy 1928. évi adat szerint a kereskedelmi forgalomba vitt búzának országosan 65,4%-át a kisbirtok szállította. A magyar búzatermelés rentabilitásának az 1930-as években állami beavatkozással történt visszaállítása tehát nemcsak a nagy- és a középbirtoknak, hanem a kisbirtoknak is érdeke volt. Természetesen nem vitás, hogy egy-egy nagyüzem terméséből a részes aratók keresményének, a gazdasági éves cselédek és a nyári idénymunkások (sommások) terményjárandóságának, valamint a gazda háztartási szükségletének levonása után viszonylag is több búzát lehetett piacra vinni, mint a hasonló kiterjedésű területen fekvő, saját termeivényeiket túlnyomó részben maguk felélő parasztgazdaságok terméséből. A fajtaösszehasonlító kísérletekkel ellenőrzött állami vetőmagcserét a minisztérium 1937 után is folytatni kívánta, hogy folyamatosan biztosítsa a köztermesztésnek jó minőségű búzavetőmag szükségletét, hiszen a legjobb vetőmag sem tartja meg örökké előnyös tulajdonságait, ezek néhány év után fokozatosan csökkennek. Búzanemesítőink továbbra is egyre több és jobb új fajta előállítására törekedtek, ami a Magyaróváron 1910 óta működött Országos Növénynemesítő Intézet fajtakatalógusainak adatai szerint egyideig még jó úton haladt. A 106 500/1938. FM. sz. rendelet lényegesen mérsékelte a búza- és a lisztvizsgálatok díjtételeit, de a fokozódó háborús feszültség miatt, majd az 1939. év szeptemberétől kezdve az újabb világháborús környezetben búzánk minőségének javítására az addigi módon gyakorlatüag már csak keveset lehetett tenni. 44 A háború kikapcsolta az európai búzapiacokat a vüágforgalomból és a szabad áralakulásból. A háborús helyzetben olyan országokban is, amelyek a kenyérmagvakat addig importálták, kedvezőtlen természeti körülményeik ellenére szintén termeltek búzát. A belga, holland, dán, sőt angol, svájci, norvég és svéd puha búzák termésátlagai összehasonlíthatatlanul magasabbak voltak, mint a magyar búzáé, s félő volt, hogy a háború után ismét elárasztják Európát. A hadviselő államok a második világháborúnak már a kezdetén — okulva az első vüágháború idején szerzett kedvezőtlen tapasztalatokon — az árak maximálásával és árellenőrzéssel kísérelték meg a nem kívánt áremeléseknek útját állni, sőt nálunk már 1939. auguszuts 26-án rögzítették a főbb közszükségleti cikkek árait, amelyekhez a továbbiakban az árkormánybiztos felárakat állapított meg vagy újabb árszabályozás történt. 1939. november 4. napjától kezdve a gabonafélék 5 mázsánál nem kisebb készletei bejelentési kötelezettség alá estek, majd zár alatt álltak. Lisztjellegállapító bizottságot is kineveztek (6060/1940. M.E. és 204 221/1940. FJM. sz. rendeletek), mert alkalmazkodni kellett szövetséges külkereskedelmi partnereink igényeihez és tekintettel kellett lenni a devizagazdálkodás egyensúlyára. Az ellátás zavartalanságának biztosítása végett kiadott 2030/1941. M.E. sz. rendelet értelmében Budapesten, valamint a főváros köz44. A 3600/1942. M. E. sz. rendelet szerint mind a nemesítő, mind a szaporító gazdaságok mentesítő igazolványt kaptak, amelynek birtokában cséplés után nem voltak kötelesek felesleges búzakészletüket a közellátás céljára beszolgáltatni, hanem egész termésüket az állami vetőmagcsere akció számára átengedhették az Országos Növénytermelési Hivatalnak.
