Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)

Horváth Lajos: A mezőgazdasági termelőszövetkezetek nagyüzemmé válásának útja

mát. 1953-ban már 4536 tsz működött 250 ezer taggal és 1,6 millió hektár mezőgazdasági területtel. Ezt követően — az 1953. évi önkéntes szövetkezeti feloszlások és kilépések után — 1955-ben újabb kötelező szervezések után 4816 termelőszövetkezetet tartottak nyüván 306 ezer taggal és 1,2 millió ha összes területtel. A szövetkezetek számának ilyen mértékű növelése sem politikaüag, sem gazdaságüag nem volt megalapozott, öncélú volt. Ez az újabb kényszerszervezés elszakadt a mezőgazdasági termelés céljaitól is és a szövetkezés alapelveitől is. A termelőerők, köztük a termelőeszközöknek, s a szövetkező tagság munkaerejének és tapasztalatainak felhalmozódása a gazdaságpolitikai és szövetkezetpolitikai hibák miatt nem volt töretlen ebben a szakaszban. Ennek ellenére a termelőszövetkezetek nagyüzemmé válásának és az egész tsz mozgalomnak voltak pozitív vonásai is. A földterület koncentrációja ugyan még nem volt számottevő, de a szétszórt kisüzemekhez képest már nagyüzemi kereteket adott. 1952-ben 230, 1953-ban 290 hektár volt a termelőszövetkezetek közösen művelt mezőgazdasági területének átlagos nagysága. Sok nyugat-európai családi farm tartotta volna ezt a méretet a nagyüzemi lehetőségek optimumának. A termelőeszközök, főleg a gépek és munkaeszközök, valamint a vezetés adott színvonala mellett nem állíthatjuk, hogy a földkoncentráció mérete akadályozta volna a nagyüzemmé válás előrehaladását. A gépek alkalmazásában, s a velük együtt fejlődő technológiai folyamatok elterjedésében döntő szerepük volt a gépállomásoknak.

1 A talajmunkák és a szállítási tevékenység jobb elvégzése vált lehetővé az összes vonóerő lényeges bővülése révén. 1955-ben már több mint 14 ezer traktoregység dolgozott a tsz-ekben s ennek több mint fele gépi vonóerő volt. Ebben az időben még csak 1200 kombájn dolgozott, azonban a gabonabetakarítás gépesítése már ebben a korszakban megkezdődött.* A nagyüzemi technológia velejárója a növénytermesztésben a műtrágyahasználat. A nagyüzemi termelés feltételének hiányát élesen megvilágítja a felhasznált műtrágya területegységre jutó mennyisége: az a tény, hogy 1950-ben a tsz-ekben 39 kg műtrágya hatóanyagot, 1953-ban 10 kg-ot, 1955-ben 18 kg-ot szórtak ki 1 ha területre. A gépállomásoktól, valamint az állami gazdaságtól beáramló technológiai tapasztalatokat sem sikerült hasznosítani ebben a fejlődési szakaszban. Ennek okai a termelőerők és termelési viszonyok területén egyaránt megtalálhatók voltak. Vezetőségi jegyzőkönyvek egész sora bizonyítja, hogy a termelőszövetkezetek vezetőinek többsége az üzem- és munkaszervezés feladataival képtelen volt megbirkózni. A munkák kellő időben való elvégzésének problémái mellett az alapvető gépi munka minősége is sok kívánni valót hagyott hátra. A személyes érdekeltség sem volt megfelelő, hiszen a kevés jövedelmet a kötelező beadási rendszer súlyos terhei is stabüizálták. A korszak jellemzője a tagság nézőpontjából a következő képlet szerint fogalmazható meg: döntő többségben vagyoni és személyi jövedelem-tartalékkal*nem rendelkező agrárproletár tagság, kevés közösből származó személyi jövedelemmel, illetve az ipari munkásokét meg sem közelítő keresettel, a napi kenyér megszerzésének problémáival, a háztáji • A gépállomások gépállománya az aratási és betakarítási munkacsúcsok elvégzéséhez kevés volt.