Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)

Horváth Lajos: A mezőgazdasági termelőszövetkezetek nagyüzemmé válásának útja

tás hiánya, kolhozellenes közvélemény stb.), valamint a termelő csoportok zömének ideig­lenes, átmeneti céljai következtében még nem lehetett szükségszerű. A politikai hatalomban bekövetkezett fordulat egyben döntő fordulatot hozott a szö­vetkezeti mozgalomban is. Az MDP által megrendezett szövetkezeti konferencia jelenti a nyitányt (1948 július). A gépállomások megalakulása az első szövetkezeti alapszabály­minta és a típusok elhatárolása után 1948 végén 1949 elején indult meg erőteljesen a hazai termelőszövetkezeti mozgalom fejlődése. Nem véletlen tehát, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezése első szakaszának induló évét általában 1949-ben jelöljük meg hazánkban. Az általunk vázolt hosszabb történelmi szakaszt figyelembevéve, az ún. kezdeti sza­kaszban a nagyüzemmé válást érintő jellemzők közül néhányat emelünk ki. Kezdetben a földdel nem, vagy csak az igen kevés földdel és termelési tapasztalattal rendelkező agrárproletárok és kevés földű félproletár szegényparasztok összefogása volt az első termelőszövetkezetek társadalmi és üzemi létének alapja. A néhányszáz hold közös terület európai értelemben már a nagyüzem területi feltéte­lét adja, de átlagon aluli kisüzemi termelési tapasztalattal és termelési eszközökkel. A társított élőmunka-felhasználás előnye nem volt érvényesíthető a termelési és szer­vezési tapasztalatok, valamint az állami támogatás hiánya, illetve a termelőeszközök ala­csony színvonala miatt egyaránt. Ezek eredménye volt az, hogy a középparasztok és a nagygazdák elkülönültségükben is magasabb termelési színvonalat értek el. Az is világossá vált, hogy a megélhetési kényszer rabságán és a termelőerők alacsony színvonalán alapuló szövetkezeti csoportok nem voltak vonzóak az egyéni gazdaságok számára. Bebizonyosodott már ekkor, hogy jelentősebb állami támogatás nélkül a nagy­üzem minimális - a középparaszti szintet meghaladó - termelési feltételei nem teremt­hetők meg. A kézi munka kollektív felhasználásából származó nagyüzemi többleteredmény csak akkor kezd mutatkozni, amikor a nagyüzemmé váláskor a munkaerő technikai felszerelt­sége a kis- és középgazdaságok szintjét átlagosan is eléri. Ez nem jelenti azt, hogy a parasz­ti munkaerő kollektív felhasználásának az említett szintig nincs előnye az egyéni munká­val szemben. Csupán arról van szó, hogy ezt az előnyt túlhaladják a termelőerők alacsony színvonalából adódó hátrányok. Itt nemcsak a kevés gép, a szaporító anyagokkal való ellá­tás bizonytalansága a kevés műtrágya, kevés takarmány stb. játszik szerepet. Nagyon lényeges, hogy a meglévő termelőeszközök és a munkaerő összehangolását biztosító, a kollektív munkát megalapozó üzem-és ágazatszervezési tevékenység színvonala is alacsony volt. Az utóbbi egyenesen következik abból, hogy a társuló agrárproletárok, cselédek, szegényparasztok termelési tapasztalatainak hiányát a vezetésre alkalmas káde­rek hiánya egészítette ki. A felszabadulás utáni szövetkezeti mozgalom kezdeti szakaszának tapasztalatai tehát már jelezték, hogy milyen problémákat kell megoldani, illetve müyen feladatokat kell el­végezni a szövetkezetesítés erőteljesebb folyamatának megindulásához, a mezőgazdaság szocialista átszervezésének megkezdéséhez. Ezek közül a legfontosabbnak látszott a köz­ponti állami támogatás megvalósítása, a szakember-és káderellátás feltételeinek megterem­tése, az alapvető gépesítési feladatok megoldásának elősegítése és általában az anyagi erő­források biztosítása. Mindezek felismerése a párt szövetkezetpolitikájának kialakítása,

Next

/
Oldalképek
Tartalom