Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)

Für Lajos: A kertkultúrás tanyarendszer kezdetei (1790-1848)

század elején öltött veszedelmes méreteket.

19 Érthető, ha „a Duna-Tisza-közi homok problémája csak a múlt század elejétől fogva kezdett országos gonddá válni."

20 Jól mutatja ezt, hogy a század elején már a pozsonyi diéta is kénytelen az üggyel foglalkozni, s 1807-ben törvényt hoztak a homok elleni védekezéssel kapcsolatos tennivalókról. Ha nem is tették követezővé a védekezést, hatása a törvénynek mégis jelentős volt.

21 A homok ellen védekezni a korabeli szakemberek, városvezetők s az előbbrelátó gazdák szerint nemcsak erdő-, hanem szőlő- és gyümölcsfa-telepítéssel is lehetett. Ez a módszer a homokmegkötésen túl évről évre jelentékeny jövedelmet is bizosíthatott a telepítőknek. A homok elleni védekezés így találkozott össze az éppen akkor bontakozó tanyásodás folyamatával, s lett elindítója a homoki kertkultúrás tanyarendszer lassú kiépülésének. Azt is mondhatnánk: a szőlő- és gyümölcstermelés újfajta s igen dinamikus üzemstruktúrában folytathatta homokhódító útját. E sajátos tanyafejlődés változatos úton-módon bontakozott ki, velük településenként külön-külön kell foglalkoznunk. Legkorábban Szegeden kezdődött: itt a „szőlőhegyek" és a tanyásodás kialakulása között szinte szervesnek látszik a kapcsolat. Elsőnek Bálint Sándor ismerte fel a kétfajta folyamat összefüggését. Előbb csak a szőlőtermelés, a belterjes gazdálkodás és a tanyára való állandó kiköltözés közti kapcsolatról beszélt,

22 később azonban azt fejtegette már, hogy itt a tanyásodás elindítója — feltételezhetően — a szőlőtermelés volt. A szegedi szőlőskertek a XVIII. századig csak a várost közvetlenül övező „feketék" (fekete föld) zónájában helyezkedtek el, ettől kedve viszont mind távolabb húzódtak a várostól a homokra. A szőlő azonban kényes növény, rendszeresebben kell gondozni, ezért állandó felügyeletet és helybentartózkodást kíván. A kezdeményezők, az első telepítők módosabb szegedi iparosok és polgárok voltak (akiket csakhamar követtek a parasztok is.) A szaporodó számú telepek a várostól mind távolabb estek, s hogy oda kapást vagy tanyást tudjanak szerződtetni, ezért a tulajdonosoknak a szőlőkben valamüyen állandó jellegű építményt kellett emelniök. Ezek az új szőlők a homokos tehénszállások (állások) helyén települtek, amiket rendszerint az első telepítők neve után „högy"-nek nevezték el. Domaszéken, ahol a telepítés kezdődött, már a XVIII. században 3, a XIX. század első felében újabb 15, majd később megint 10-15 Üyen új „hogy" keletkezett. A felsővárosi határrészen csak a XIX. század első évtizedeiben s őszeszéken indult meg a homok betelepítése s vele a nagyobbmérvű tanyásodás is. Innen „sugárzott ki" azután az egész határba, sőt túl azon is, a homoki szőlőkultúra.

23 Hová is települtek hát ezek a „szőlőhegyek", rajtuk a tanyaszerű építményekkel? Szüts Mihály szerint az 1720—30-as években létesült első szállások a homokos kaszálókon 19. Koritsánszky János, 1891. 163. p. Az elhatalmasodó homok, írta, 1-2 évtized alatt jelentós területeket öntött el. Szabó Kálmán, 1935.44-45. p.;i/o. 193.; ErdeiFerenc. é. n. 6. p.;Lettrich Edit, 1968. 626. p. 20. Wellmann Imre, 1967. 31. p. 21. Magyar Törvénytár, 1807: XX. tc. Vö. Szabó Kálmán, 1934. 6. p. 22. Bálint Sándor, 1958. 30. p. Uő. 1968. 59-60. p. „A tanyai élet ideiglenessége - írta 1958ban -, a gazdálkodás kétlakisága akkor szűnik meg, amikor a tanyai gazda, bérlő szőlőtelepítésre szánja el magát. A szőlő, gyümölcs termelése a helybenlakást, egyúttal a beltejes tanyai gazdálkodás kezdetét is jelenti". 23. Bálint Sándor, 1963. 3-10. p.