Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)
Matolcsi János: A bakonyi sertés XV—XVI. századi csontleletei Sarvalyon
hizlalás korabeli technikája iránt. Bár a jelen tanulmány alapját képező sertéscsontok összessége az egész falu sertésállományát reprezentálja, az anyag értékelhetőségét mégis csökkenti, hogy a leletek felettébb töredékesek, nincsenek közöttük az állatok típusáról, nagyságáról megbízható információt nyújtó kifejlett koponyák, sőt még épen maradt csövescsontok sem. Behatóbb elemzésnek kellett tehát alávetni minden egyes csontot, az egymással össze nem tartozó fragmentumokat és közvetítő eljárásokhoz kellett folyamodni a fajtajellegek megállapítása végett. I. A csontleletek mennyiségi megoszlása és sajátossága A faji kritériumok mérlegelésével a vizsgálat során 396 sertéscsontot lehetett azonosítani, amely együtteshez még 4 db vaddisznócsont járult. Bár a korszerű biológiai alapokra támaszkodó háziállatkutatás tisztázta, hogy a házisertés és a vaddisznó egyazon fajhoz tartozik, 5 az archaeozoológiai feldolgozásoknál mégis törekszünk csontleleteik megkülönböztetésére. Különösen nagy szükség van e célból a Boessneck, J. által alkalmazott mérethatárok 6 figyelembe vételére akkor, ha az állattenyésztés történetének tanulmányozása, valamint a tenyésztett állatok mennyiségi és minőségi vizsgálata kerül előtérbe. Jelen esetben a házi- és a vadsertés csontjainak különválasztása nem okozott nagyobb nehézséget egyrészt a vaddisznó gyér képviselete miatt, másrészt a két sertéspopulációból származó csontok méreteiben mutatkozó nagy differenciák miatt. A vaddisznócsontokat figyelmen kívül hagyva, a 44 egyed körül csoportosítható vizsgálati anyag a testtájak között különböző mértékben oszlik meg. A csonttöredékek egyharmada, ideértve a különálló fogakat is, a koponyából való (1. táblázat). Viszont a végtagcsontok közül a legtöbb következtetésre alkalmas négy nagy csövescsonthoz (humerus, radius, femur, tibia) tartozó darabok a vizsgálati anyagnak mindössze 19 %-át alkotják. A végtagcsontok valójában ennél nagyobb arányban szerepelnek a leletek között, különösen ha figyelembe vesszük az elülső és a hátulsó láb egyéb csontjait, valamint a további 19,5 %-ot kitevő 72 darab csövescsont-töredéket is, amelynek csontonkénti pontos meghatározásáról — felismerhetetlenségig összetört állapotuk miatt — le kellett modanunk. A csontok ilyen mértékű felaprózottsága összefüggésben van az enyvfőzéssel, miként arról a barnás vörösre színeződött, elmosódott szöveti szerkezetű, repedezett felületű apró csontdarabok tanúskodnak. 7 Az enyvfőzés céljára történt felaprózás csak egyik lehetséges magyarázata a csontleletek testtájak szerinti megoszlásában tapasztalható aránytalanságoknak. Talán a torzulás irányában hatott a terület eróziós pusztulása is, amely a falu működésének megszűnése óta történik. Hogy az erózió folytán sok csont elveszhetett a kutatás számára, azt a házak 32 %-ában ténylegesen regisztrált abszolút hiányuk érzékelhetővé teszi. 5. Herre, W.-Roehrs, M. 1971. 36-46. 6. Boessneck, J. 1958. 50-52. 7. Enyvfőzésre nagy mennyiségű sertéscsontot használtak. Az enyvfőzés gyakorlatát nemcsak a csontok felaprózása igazolta, hanem erről meggyőződhettünk abból is, hogy a vízbe helyezett csontdarabkák felülete hidratálódott, felpuhult és körömmel kaparhatóvá vált.
