Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)
Für Lajos: A kertkultúrás tanyarendszer kiépülése a századfordulón
Ami a kertkultúrás tanyásodást illeti, a jelentős fordulat alapvetően két tényezőn, a megelőző évtizedek eredményein és a filoxéra-vész iszonyatos pusztításának következményein nyugodott. A jobbágyfelszabadítás — a szabad iföldbirtoklás és földöröklés, a fokozódó birtokaprózódás, a legelők felosztása, stb. — következményei addig soha nem tapasztalt mértékben tárták szélesre a kapukat a tanyásodás előtt; valósággal felhúzták a zsilipeket. Az 1880-as évek derekán azután mindezek megalapozták, a filoxéra-vészt követően a szőlőtermelésre köszöntő konjunktúra, az új lehetőségek pedig kiteljesítették sajátos tanyarendszerünket. Lehetséges határait szinte teljesen kitöltve, így jött létre az a sajátos típusú tanyahálózat, amely a későbbiek során már alig-alig módosult. A jobbágyfelszabadítás következményei közül itt mindössze egyről, s inkább már a tőkésrend lényegéhez tartozó társadalmi jelenségről szeretnénk említést tenni. A megszaporodott számú nincstelenekről, s a közös legelőkből egy-két holdat jussoló zsellérekről, akiknek egy része a kiegyezés körüli évtizedekben átmenetileg még munkaalkalmat talált a példátlan méretű folyó- és vízszabályozásoknál, a lecsapoló munkálatoknál és a vasútépítkezéseknél, de az 1890-es évekre e munkálatok dandárja véget ért. így az aránytalanul nagytömegű alföldi szegénységnek, a szorító nyomorúságból kitörve, háromfelé vezetett az útja: egy részük agrárszocialista szervezetekbe vagy szektákba tömörülve fellázadt; másrészük hajóra szállt és elvándorolt a tengerentúlra; harmadik részük, főként a szóbanforgó városok nincstelenjei, arra a pályára léptek, amelyen haladva tovább lendítették a homoki szőlő- és gyümölcstermelést, és lerakták az alföldi zöldségtermesztés alapjait. Munkájuk szélesítette az alföldi kertkultúrák határait. 3 Éppen a később említendő homokparcellázásokkal s a kertkultúra kiszélesedésével magyarázható elsősorban az is, hogy noha a nincstelenek száma itt sem volt kevesebb mint a Felvidéken, a kivándorlók száma mégis sokkal alacsonyabb volt, mint az ország felső vidékein. A belterjes tanyásodás szempontjából kell részletesebben szólnunk a filoxéra-vész következményeiről. Szőlész szakkörben ismeretes, hogy az amerikai eredetű rovar Európa szőlőtermelő országait nagyobbrészt letarolva, már 1875-ben felütötte fejét az akkori Magyarország szőlővidékein. Pusztító hatásának félelmetes méretei azonban csak 1885-től jelentkeztek. 4 Az ország 1885. évi - egyben a legnagyobb kiterjedésű - szőlőterülete 360 ezer hektár volt, ekkortól azonban lassan, majd az 1890-es évektől katasztrofálisan zuhanni kezdett: 1895-ben csak 202 ezer hektár volt már. Mindössze egy évtized alatt 160 ezer hektárra ment a veszteség, azaz az összterületnek mintegy 40 %-át irtotta ki a filoxéra. A veszteség azonban ennél jóval nagyobb lehetett, hiszen a telepítés a közben eltelt évek alatt sem szünetelt: 1887-től 1896-ig mintegy 57 ezer hektáron települt új szőlő. Mindez azt jelenti, hogy a szóbanforgó évtized alatt a 360 ezernyi hektáros szőlőterületből mintegy 200 ezer hektárt tarolt le a filoxéra-vész Magyarországon. Nem ok nélkü 1 3. E folyamatok fő vonalait szakirodalmunk feltárta már, különösen a mozgalom történetére vonatkozókat. Elegendő itt az olyan összefoglaló munkákra, mint Kovács Imre: A néma forradalom, Féja Géza: Viharsarok c. szociográfiai műveire, a történeti irodalomból pedig Simon Péter: A századforduló földmunkás- és szegényparaszt-mozgalmai 1891-1907. Bp. 1953., vagy a Földmunkás- és szegényparaszt mozgalmak Magyarországon 1848-1948. Szerk. Pölöskei Ferenc és Szakács Kálmán kétkötetes monográfiára hivatkoznunk. 4. Lónyay Ferenc, 1896. 628-631. p.
