Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)
Für Lajos: A kertkultúrás tanyarendszer kiépülése a századfordulón
A KERTKULTÚRÁS TANYARENDSZER KIÉPÜLÉSE A SZÁZADFORDULÓN* FÜR LAJOS A kertkultúrás tanyavilág teljes kiépülése — egyezően a nem-kertkultúrás tanyarendszerrel — a századforduló évtizedeire esett. Valamivel tágabb határok közt ugyan, de a tanyásodás egyik legfontosabb szakaszának tartotta a szóban forgó évtizedeket a tanyák történeti problémáit elsőként boncoló Szabó István és Balogh István is. 1 A századfordulót a tanyásodás „harmadik hullámának", „harmadik szakaszának" tekintették mások is. A gazdaság- és településföldrajz kutatója külön hangsúlyozza, hogy az időszak egyben a szőlő- és gyümölcskultúra térhódításának is igen fontos korszaka volt. 2 •XItt közölt dolgozatunk egyik részlete annak a tanulmánynak, amely az Eötvös Loránd Tudományegyetem Újkori Magyar Történelmi Tanszékének szervezésében és irányítása alatt készülő, megjelenés előtt álló tanyatörténeti monográfia számára „A belterjes tanya" címmel íródott. 1. Szabó István, 1928.; 1960. 191. p.; Balogh István, 1965. 455-465. p. Tanulmányunk, éppen mert egy átfogóbb munka részeként kerül itt közlésre, több fontos, a kertkultúrás tanyásodás történeti folyamatával szorosan összefüggő kérdést kénytelen mellőzni. így nem szólhat a XVIII-XIX. század fordulóján zajló kialakulásról s a későbbi fejlemények mögött meghúzódó - bár nagyon fontos - társadalmi tényezők szerepéről sem. Nem érintheti itt pl. azt a sajátos társadalom- és üzemtörténeti jelenséget, hogy a kertkultúrás tanyák nem tekinthetők a szántóföldi tanyák valamely továbbfejlesztett üzemtípusának. Egyrészt azért, mert egyrészük azokkal párhuzamosan fejlődött ki (pl. Szegeden és Kecskméten), másrészüket pedig mintegy a földnélkül maradottak társadalmi tömegei - üymódon keresve megélhetésüket - a szántóföldi tanyáktól függetlenül hozták létre a Duna-Tisza-közi futóhomokon. Az utóbbiak típusának egyik jellegzetessége éppen az volt, hogy ezek a tanyások - szemben a hagyományos kultúrákat művelőkkel - városi hajlékkal már nem rendelkeztek. Arra is csak röviden utalhatunk, hogy a századfordulót megelőző évtizedekben különösen, de ezt követően is szép számmal találhatók a téli-nyári kinttartózkodásra épített kertkultúrás tanyák mellett olyan ún. szőlőbéli hajlékok, amelyek - zömmel a jobbmódúak tulajdonában állva - csak a nyári-őszi hónapokra, vagy éppen a munkák idejére szolgáltak kinttartózkodási helyül. Munkásoknak és tulajdonosoknak egyaránt. Ezenkívül természetesen a legfontosabb eszközök és szerek tárolására is felhasználták őket. Jellegüket pontosabban meghatározva, talán azt mondhatnánk, hogy valahol a dombvidéki szőlők pincéi, s a kertkultúrás tanyák között foglaltak helyet: amazoknál kiépítettebbek, emezeknél kezdetlegesebbek voltak. 2. Gergely András, 1971. 408-410. p.; Lettrich Edit, 1968. 28-29. p. A szőlő térnyerésére utal, írja Lettrich, hogy a rét és legelők területe Kecskeméten 25-45 %-ról - 1890 és 1949 között - 15-20 %-ra csökkent, ugyanakkor a szőlő és gyümölcs termesztési területe 1,5-3 %-ról 10-12 %-ra emelkedett.
