Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)

Vajkai Zsófia: Régi magyar dohányfajták és termesztésük (Juhász Árpád emlékanyag a Magyar Mezőgazdasági Múzeum adattárában)

„Dohányfaj aljasodásának oka. .. hogy az szűzen, minden más alábbvaló fajjali összeelegyítéstől elkülönözve meg nem őriztetett; mert ami más növényeknél lehetséges, lehetséges az a dohányoknál is, hogy t.i. ha egy téren keverve több faj ültettetik, a hímpor szél általi közöltetése útján, a fajnak változása is következhetik. Második oka abban lappanghat, hogy a dohány szárán kiütött első virágbimbókat letördösik és így magot csak a második hónaljhajtásból szednek és kérdés: valljon e másodhajtásból fejlődhetik-e ki olly tökéletes és érett mag, mint fejlődött volna az elsőből? ... Mívelése is elhanyagoltatik: mert nem arra törekednek, hogy jóféle dohányt termesszenek, hanem sokat; innen van hogy kövér földekbe is ültetik, vagy bőven trágyázzák, és kellemetlen trágyával; a szárakat ott is, hol nem kellene, letördelik, nem gondolnak a szárító hellyel . . ."

20 Növelte a keveredést a feles kertészek szegődése is, kiknek a földesúr sokszor kötelezővé tette, hogy jó magról maguk gondoskodjanak. S a dohánykertészek gyakran évről évre más helyre szegődtek, s hordták-vitték magukkal a dohánymagot az ország egyik végéből a másikba.

21 A századfordulóra még egy faktor lép be, mely rontja a dohány minőségét. Elfogynak az irtásföldek, s a dohányt kénytelenek vetésforgóba tenni.

22 A talajok, amin burgonyát, cukorrépát termelnek előzőleg, kimerülnek és az ott termelt dohány éghetetlen lesz. A dohányfajták fokozatosan legyengülnek, a rossz talajviszonyok közt nem olyan ellenállóak, ezért felüti a fejét két kártétel: a dohány ölő vaj fű és a tripsz, melyek tovább rontják a dohány minőségét.

23 Takács L. gyűjtése is igazolja Juhász Árpád feltételezéseit. A híres kóspallagi és verpeléti dohányról írja: „A speciális talaj tette lehetővé még egyazon falun belül is a jobb dohány termesztését, és amikor a megfelelő talajból kifogytak, a dohány minősége is megváltozott". Később hiába próbálták rekonstruálni, a jó fajták eltűntek. Ilyen volt pl. Kóspallag esete; ahol az 1910-es években valaki próbálkozott a régi híres dohánnyal, ami azelőtt domboldalon, homokos talajon nevelődött. Az illetőnek az agyagos, lapos helyen éghetetlen, zsíros levelek nevelődtek. Ez a helyzet a verpelétivel is. Azt is az odavaló homokföld termetté, ami a határnak csak egy részét borította. Ha agyagba vetették, akkor elvesztette szép sárga színét és részben illatát is."

24 A minőségi változások annál is inkább súlyosbították a magyar dohánytermesztés helyzetét, mert változások álltak be a dohányzási szokásokban is. Frappánsan érzékelteti ezt a Magyar Dohányújság cikke: „ . . . mert jó pipás, csak legfeljebb az orrán bocsájtotta ki a szájába beszívó^ füstöt és ezt is csak akkor, ha illatos gálócsi vagy szamosháti muskotályának kellemes illatát élvezni akarta maga is . . .", „ . . . a czigaretta-evők azonban lenyelik — „slukkolják" — a füstöt és így kétszer élvezik annak ízét szájukban . . . hogy ne vennék tehát észre .. . azon minden legkisebb rossz ízt, vagy kellemetlen szagot!"

25 20. CsizmaziaJ. 1843. 1082-1083. 21. A Magyar Dohány újság korabeli számaiban számtalan álláshirdetés és ajánlat tükrözi a kertészek vándorlását. Takács L. is kiemeli. 1964. 254. 22. Addig sem termesztették a dohányt mindig új irtásföldeken, de tény, hogy csak az ott termettet tartották igazán jónak. (Kisfaludy Mihály kiegészítése.) 23. Juhász Árpád megállapításai a dohánybetegségek okairól. MMA I. 2419. 24. Takács L. 1964. 257. 25. A magyar dohány múltja, jelene és jövője. MDU, 1894/4-5.