Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)
Vajkai Zsófia: Régi magyar dohányfajták és termesztésük (Juhász Árpád emlékanyag a Magyar Mezőgazdasági Múzeum adattárában)
Ennek következtében tehát a kereslet előbb a világpiacon, majd itthon is más fajták felé irányult. Következménye az lett, hogy nemcsak exporttörekvésünkről kellett lemondjunk, hanem drága külföldi dohányokat kellett behoznunk, hogy a megváltozott hazai igényeket is ki tudjuk elégíteni. 26 Feltétlen helyt kell adjunk Juhász Árpád azon megállapításainak is, miszerint a helytelen érdekeltségek, a dohánytermelés pontos célkitűzésének hiánya is rontott a helyzeten. A dohánybeváltó hivatalokban a rosszabb minőségű, de nagyobb súlyú dohányokért többet fizettek, s mivel a durva levelek termesztése kevesebb munkával és kevesebb kockázattal is járt, a termelők elfajzott dohányokat termesztettek tovább. Juhász Árpád szerint sok gazdaságban úgy csúszott el a dohány minősége, hogy a termelők nem teljesítették a Jövedék által rájuk szabott kvótát, ezért később nagyobb hozamú, de gyengébb minőségű levelet adó fajta magját vetették. A helytelen termesztés: trágyázás, sortávolság, stb. kérdései — szintén rengeteget rontottak a minőségen. Nemhiába fakadt ki keserűen egyik termelő, akinek gazdaságában később Juhász Árpád sok kísérletet végeztetett: „manapság is ugyanazokat a vad dohányokat termeljük, mint két emberöltőnek előtte". 27 Juhász Árpád összegyűjtött adataiból 28 a következő állapítható meg a Magyarországon termesztett dohányokról: Magyarországon háromféle dohányt termeltek. 1. A termelés kb. 3/4-ed részét az ún. Nagy levelii vagy közönséges dohányok tették ki. Ezeknek 60 %-a szivargyártásra lett feldolgozva, a maradék pedig pipadohány vagy gyenge minőségű szivarka gyártására volt alkalmas. 2. A kerti dohányok az összes termelés kb. 15 %-át tették ki. Felhasználásuk könnyebb, finomabb pipadohány és közönséges szivarkadohány, de csak kis százalékban. Túlnyomó részüket közönséges vágóanyagként használták csak fel. Ide tartoztak a hajdan annyira keresett muskotály dohányok, melyeknek jelentősége és így termelésük is akkorra már kezdett háttérbe szorulni. 3. Kapadohányok, melyeket közönségesen illatukról ibolya dohányoknak is neveztek. 29 Felhasználásuk: csekélyebb értékű pipadohány. Ezeket később növényvédőszerek készítésére alkalmas nikotintartalmuk miatt termesztették. Nagylevelű dohányok Szuloki adta akkor a legértékesebb szivargyártásra alkalmas anyagot. Jellegzetesen dunántúli fajta, de a vizsgálatok idején a régi híres szuloki már csak korcs változataiban létezett. Régi leírásaiban szívforma leveleit említik jellegzetességeként, ami a 20-es évek 26. Juhász Árpád összefoglalója a magyar dohánytermelés helyzetéről. MMA I. 2433. 27. Klár Sándor termesztő levele Juhász Árpádhoz. MMA I. 2407. 28. Az erre vonatkozó feljegyzések MMA I. 2362. jelzet alatt találhatók az Adattárban. Sajnos, a kézirat befejezetlen és a keltezése sem pontos. Kisfaludy Mihály szerint Juhász Árpád csoportosítása a magyar dohányokra vonatkozólag önkényes, de a felhasználás szempontjából helyes. 29. Az ibolya illat nem az egész Rustica fajra, csupán egyik, az apró termetű és levelű, valamint kishozamú (3-4 q/kh) Aurea típusú, érés idejére teljesen kisárguló fajtájára jellemző. így nikotingyártásra és részbeni fogyasztásra csupán a subás állású és szétálló levelű, nagyhozamú fajtaváltozatok szolgáltak. Juhász Árpád szelektálási munkájának eredménye a subás 86-os kapa, valamint a szétálló levelű, fehérmagú Folyási fajta.
