Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)

Vajkai Zsófia: Régi magyar dohányfajták és termesztésük (Juhász Árpád emlékanyag a Magyar Mezőgazdasági Múzeum adattárában)

ujjnyi távolságra. Szára, ha nem kacsoltatik, hónaljt ugyan hajt, de igen csekélyt és egyenesen nő fel, és ha kacsoltatik is, csak gyenge és igen kis leveleket termő hónaljt növeszt. E dohányfaj füstje kékes, kellemes édes illatú. Erejét a föld minősége változtatja. Virága magaskarcsú, s rózsapiros. Magva kávészínű és kisebb a többi dohányfaj magvánál. . . Közönséges dohány.. . szára nem nyúlik olly magasra, levele sem hosszúkás, hanem széles és tömött, úgy, hogy a rózsafaj levele hosszúságát szélessége bőven kipótolja; mindazonáltal hegyes, czupkája mint a rózsadohányé, mindjárt a szárnál levéllel be van nőve, de nem olly karcsún nyúlva, mint a rózsadohányé, hanem közepe felé egyszerre törpén kiindulva. Kedvező földben és időben haragos piros, gyöngébben halványsárga. E dohányfaj kacsoltatás nélkül is hónaljt ereszt. Virága is halványpiros. Magtokja alacsonyabb, de tömöttebb. Illatába már kevés fanyarság is elegyedett. Magva sötétebb színű a rózsadohányénál. E dohányfaj szárán csaknem 5—6 ujjnyira esnek egymástól a levelek .. . Kapadohány: a kapa vagy basadohány, másképp török dohányfaj szára törpe, de vastag, levele tömöttebb, s tojás gömbölyű, pirossága mint sárgasága halványfejér; szára s levele közt a czupkája s mesztelen, és szinte mint az előbbi közönséges faj, kacsoltatás nélkül is hónaljt vet; virága törpe s zöld fehérpiros. Füstje szagos, illatában fanyar csípősséget s kábító erőt nagyobb mértékben erezhetni, mint a közönséges dohányéban. Magva mindhárom faj közt legnagyobb és barna színű. Magtokja legalacsonyabb, de annál öblösebb." A szuloki dohány leírása „Gatyás dohány: egészen a szárba ereszti vastag súlyos levelét, színe vörhenyes, szaga kellemes, de jobban csak pipába való azoknak, kik az erős dohányt szeretik, szivarcsinálásra vastag gerince és bordái miatt minden nyúlékonysága mellett se igen használható ..." „Füles dohány: ennek levele a gerincén végződik ugyan, de ezt ismét bozontos leveles hajtás veszi körül a szárnál, illatra alább való a gatyásnál, szivartakarókra azonban alkalmasabb vékonyabb bordái miatt..." „Csukás dohány, melynél a levél a gerincen végződik, s a szárba csupán csak a kopasz gerinc ereszkedik, ez sárga színével is különbözik a másik két fajtától".

13 Az akkori dohányzási szokásoknak megfelelően a nehéz fajsúlyú, tartalmas pipadohányokat keresték leginkább, s a termelési feltételek adva voltak. Tudvalevőleg a dohány minőségét döntően megszabja a talaj, amibe elvetik.

14 Márpedig abban az időben szinte kizárólag irtás vagy áradmányföldeken ültettek dohányt, s így az akkori dohányok kedvező színűek, és főleg jól égőek voltak, — mint az alábbi példákból is láthatjuk. „A Rétháton . . . áradmányföldeken (Maros) termelték a jó minőségű dohányt a svábok".

15 M.Csizmazia ./. 1843. 1057-1058. A Szuloki dohányról Barcsy 1845. 1449-1455. 14. „Ugyanazon dohányfaj, pl. a török dohány más színű s erejű Füzes-gyarmaton, másféle Kóspallagon és ismét különböző' Vépen vagy Palánkon" - írja Csizmazia J. 1843. 1082. 15. Szerkesztőségi cikk, MDU, 1894/4-5.