Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1973-1974 (Budapest, 1975)

Gunst Péter: Kelet-Európa gazdasági-társadalmi fejlődésének néhány problémája (Különös tekintettel az agrárfejlődésre)

freskóknak nemcsak technikája, de művészi látásmódja sem különbözik lényegesen a korabeli észak-itáliai freskókétól. Ha viszont a XVI. századi reneszánsz festészetet hasonlítjuk a korabeli oroszhoz, a különbség közöttük már óriási. Oroszországban a festészetnek sem technikája, sem látásmódja nem látszik továbbfejlődni, míg a nyugateurópai festészet közben egész korszakokat hagyott maga mögött. Ez a példa, mely (természetesen nem sematikus közvetlenséggel) a gazdasági és társadalmi jelenségek körére is vonatkoztatható, egyúttal talán magyarázatot ad arra is, miért elsősorban időbeli különbségeket rögzít a történeti tudat. Ha csupán ezt az időbeli eltérést vizsgáljuk, akként vetődik fel a kérdés, hogy tulajdonképpen a nyugateurópai fejlődés gyorsult fel ezekben az évszázadokban, s ez a felgyorsulás adta azt a hatalmas fölényt, amelyik azóta is jellemzi. De ha így vetjük fel a kérdést, akkor is egy újabb tolul fel: mi tette lehetővé Nyugat—Európa számára fejlődésének ezt a felgyorsulását? Miből következett ez? S máris ott vagyunk az alapproblémánál: végülis mi hozta létre a nyugat-európai fejlődés egyedülálló jelenségét? Először erre kell válaszolni, ha Kelet—Európa történeti fejlődésének specifikumait akarjuk körülírni. A legelső tényezők egyike, amire utalnunk kell, a föld és a rajta lakó népesség viszonya. Nyugat—Európában már a középkor elején sokkal sűrűbb volt a népesség, mint Kelet-Európában. Ennek következtében Nyugat-Európa sűrűsödő népessége, amelyet járványok vagy a kivándorlás hosszabb időre nem apaszthatott meg jelentékenyen, különösen attól fogva, hogy Kelet—Európában is létrejöttek a szilárdabb állami keretek, állandóan ható erővel hajtotta előre a fejlődés intenzív formáit és módjait, a mezőgazdaságban (s kezdetben elsősorban csak ott), de a gazdaság egyéb szektoraiban is (s később már elsősorban ott). Míg Kelet—Európában korlátlanul állt rendelkezésre megművelhető föld, s a lakosság növekedése esetén mi sem állt annak útjába, hogy a felesleges népességet újabb földekre telepítsék (aminek következtében itt évszázadokon át csak a régi termelési szerkezet újratermelésére, de semmiképpen sem bővített újratermelésére, annak intenzív továbbfejlesztésére került sor), Nyugat—Európa parasztjai rá voltak kényszerítva arra, hogy biztosítsák: azonos terület több embert tartson el. Az intenziválódásnak ez a kényszere gyorsította fel a fejlődést Nyugat—Európában. Korántsem olyan egyszerű azonban annak megértése, mi tette lehetővé, hogy Nyugat—Európa népei ráléphettek a fejlődésnek erre az útjára. Néhány szóval ezt akként foglalhatjuk össze, hogy az antik világ technikai-gazdasági-jogi vívmányainak egybeolvadása a germán és kelta népek technikai, gazdasági és jogi vívmányaival. De persze nem egyszerű összeötvöződésről van szó, hanem arról, hogy az antik (görög) gazdasági-jogi vívmányok, másodsorban technikai vívmányok Nyugat—Európában, különösen annak központi részén, Észak-Itáliában, a mai Franciaországban, Nyugat—Németországban, Belgium—Hollandia-Dánia területén, s részben Angliában a lényeget illetően maguk alá gyűrték a germán-kelta világ közös földtulajdonon alapuló rendszerét.

2 Nem feladatunk itt annak bemutatása, hogyan alakult ki az antik formák 2. Nyugat-Európa más területein, ahová nem ért el a római hódítás, természetesen fennmaradt a faluközösségi rendszer mindaddig, amíg a katonai hódítások el nem söpörték. Magában Angliában is, ahol voltak római elemek, a nyugat-európai rendszert a normann hódítás terjesztette el, s változtatta