Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)
Matolcsi János: Híres versenylovak csontozatának sajátosságai
versenyben. Ezt természetesen csakis külleme és mozgása alapján tehettük. Kincsem a legjobb akciójú versenylovak közé tartozik, mely valaha is pályára került és bár nem tudjuk, hogy milyen klasszishoz tartoznak azok a lovak, melyeket a a kanca Ausztria-Magyarországban és Németországban megvert, csak rá kellett nézni, hogy a szakértőt lebilincselje. . . Amikor mozgásba jön, felemeli fejét, fülét hegyezi, farkát hosszan elnyújtja és úgy repül tova, hosszú, jól kinyújtott stridedel, ami rendkívüli sebességre enged következtetni. Emellett olyan könnyedséggel csinálja ezt, hogy bizonyosra vehető, nem is egyhamar kényszerül abbahagyni ezt a nagyszerű akciót". 20 Az angol cikkírónak igaza volt. Futása másokra is különös benyomást tett, és mint egyesek visszaemlékezéseikben elmondták „legsebesebb menésében úgy látszik, hogy csak csendesen megy, míg a többi erőlködik", 21 „sohasem sietett és mégis mindig elöl volt". 22 Tulajdonosa így foglalta össze véleményét: „Kincsem mozgása rendkívül nyugodt volt, külleme kiváló, temperamentuma mesésen csendes úgyannyira, hogy futamai után a legnagyobb flegmával legelészett. Gyomra jó, szíve is igen erős volt. Lágy szája volt, de a sarkantyú többnyire szükségesnek is bizonyult. Abszolúte semmi szeszélye vagy különösebb kedvtelése nem volt, bármely lovast megtűrt, mindig tip-top kondícióban volt. 23 A különleges szokásairól szóló feljegyzések némileg ellentmondanak a tulajdonosi nyilatkozatnak. A világraszóló eredményekben szerepet tulajdonítanak a tápiószentmártoni zabnak, amely belföldön is a legjobbnak bizonyult, laza és puha héja miatt azonban Angliában is különleges minőségűnek tartották. Kincsem sohasem evett másféle zabot, 24 minden útjára vele vitték a megszokott tápiószentmártoni abrakot. Különösen kényes volt az ivóvízre. Feljegyezték róla, hogy 1877 augusztusában BadenBadenben, miután nem ízlett neki az ottani ivóvíz, csaknem 48 óráig folytatta ivó-sztrájkját. Végül is egy félig beomlott paraszti kút vizét találta szája ízére valónak, 25 mert a gödi istállóudvar kútjának vize szintén iszapos szagú volt. Különleges szokásaként tartják számon, hogy megszokott macskájának, amely az istállóban mellette pihent, mindenhova el kellett kísérnie. 26 Természetesen minden „kívánságát" teljesítették, ezt megszokta, s a versenyek végeztével fejét odatartva, mint sztár várta, hogy a győzelmi csokrot homlokára tűzzék. Utolsó győzelme 1879. október 21-én volt Pesten, majd elhagyta a versenypályát és életpályája tenyésztési vonalon folytatódott. Kincsem vérét kancavonalon leányai : Buda gyöngye, Ollyan nincs és Kincs vitte tovább, két mén-ivadéka közül Talpra Magyar érdemel említést, miután Kincsőr, egyik versenye előtti napon titokzatos körülmények között elpusztult. 27 Leszármazottainak névjegyzéke hosszú, és felsorolhatatlanok azok az ivadékok, amelyek azóta is kimagasló eredményeket érnek el, győzelmeket aratnak. Ez nemcsak a hazánkban nevelkedett utódaira vonatkozik, hanem a sok más országban tenyésztettekre is. A sok dicsőséget szerzett telivér versenyló és tenyészkanca 1887. március 17-én, tizennegyedik születésnapján ötnapos betegség után kimúlt. Tetemét azonnal fel20- Közli Halász Gij : a 10. jegyzetben i. m. 112 — 113. p. 21. Vadász- és Verseny-Lap XXI. évf. 1877. május 16. 149. p. 22. Visszaemlékezések Kincsemre. Vadász- és Verseny-Lap. 54. évf. 1. sz. 1910. január 8. IS - 19. p. 23. Uo. 24. fíoeller M.: a 4. jegyzetben i. m. 43. p. 25. Hoeller M.: a 4. jegyzetben i. m. 106. p. 26. Badó O. — Sivó B.: a 11. jegyzetben i. ni. 75. p. 27. Halász Oy.: a 10. jegyzetben i. m. IIS. p.
