Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)

Méri István: Árpád-kori falusi gabonaőrlő és kenyérsütő berendezések

védett hely kellett. A mi korszakunkban kunyhóra, sátorra, esetleg fészerre gondolhatunk. Kerek, csúcsos tetejű, kontyos nádkunyhó mellett döntöttem, amelyet azonban — mivel kunyhóféle régészeti nyoma eddig nálunk nincsen — teljes egészében rekonstruálni kellett.

11 Kunyhót azért választottam, mert melléképületként inkább összeegyeztethető a földházzal, mint a lakóhelyül is felfogható sátor. A kerek kunyhót a felül — részben ágas véggel — összetámaszkodó és össze is kötözött póznák szilárd tartásúvá teszik. (Az összetámaszkodást a vázlatok ugyan nem érzékeltetik pontosan, de ez a makett készítésekor önmagából kiadódik.) — A nád az Alföldön mindenfelé és mindenki által könnyen hozzáférhető, tehát olcsó és kedvelt építőanyag volt, Fakóreg, bőr, gaz stb. helyett tehát ezzel fedtem a kunyhót. A kontyos szeges biztosabban védi a belsejét a nedvességtől. Végül e kunyhó alakja és fedésmódja elüt a házétól, s így a makett együttesét e tekintetben is változatosabbá teszi. A kunyhó alakját, alaprajzát, faszerkezetét, nádfedésének — kötésekkel is rögzített — sodrott gyékény, sás stb. kötéllel való összefogását és oldalt vékony, nádfallal lezárt bejáratának kiképzését lásd a II. tábla A, 1—4, 6—7. rajzon. A kunyhó közepére terveztem a kézimalmot (II. tábla A, 4., 6—7.). Meg kell említenem, hogy e korban a két malomkő egyforma nagyságú. Az alsónak tehát az őrlemény leszóródását megakadályozó pereme és kifolyója nincsen. A felső kőben sincsen nálunk olyan lyuk, amelybe a forgatókar beilleszthető volna. Az őrlemény tehát körös-körül hullott le, a malmot pedig a felső kő széléhez erősített karral forgathatták. Alföldi Árpád-kori falvainkból asztalt, fapadot stb. nem ismerünk.

12 Ilyent szerkeszteni nem akartam, annál is inkább, mivel az elnagyolt középkori ábrázolások e tekintetben biztos útmutatást nem nyújtanak. Úgy véltem, kevésbé félrevezető és a kiállítás látogatói számára is könnyebben érthető, ha pl. a malomszerkezet alsó részét egyetlen fatönkből alakítják ki. Az alsó, domborodó felületű malomkő tehát nagyobb átmérőjű —• kissé a földbe is eresztett — fatönk közepén fekszik. Körülötte a fatönkbe — egyik irányban lejtős aljú — csatorna mélyed és kifolyóval zárul, hogy a lehulló őrlemény könnyen összegyűjthető legyen a földre helyezett s a fatönk oldalába vágott mélyedésbe, a kifolyó alá tolt fateknőbe, vászonnal letakart fonott kosárba stb. (II. tábla A, 4., 7.). A kifolyó azonban meg is toldható kiálló —• teknősre hajlított — rugalmas fakéreggel, bőrdarabbal stb. E kor malomköveit finomabb és durvább őrlésre is beállíthatták.

13 Ez a fatönk felhasználásával az alábbi módon oldható meg: Az alsó kő középső nyílása alatt a fatönkbe függőlegesen fúrt lyukban fatengely mozgatható. Ennek alsó vége a fatönkbe oldalról bevágott nagyobb nyílás vízszintes alján ki- s betolható — felül lépcsős vagy vékonyodó — falapra támaszkodik. Ezzel állítható —• a szükséghez képest — a fatengely köpűs vasalásának hegye a malomkő őrlőfelülete fölé. Ezután a vászonnal is körülcsavart vastengely — s maga az alsó kő is — felülről a kő nyílásába mellévert faékkel —-sa fatengely mellé alulról beszorított faszilánkkal —• mozdulatlanra rögzíthető, ami az őrléshez feltét11. Lásd erre: A magyarság néprajza. Tárgyi néprajz. II. köt. 2. kiad. Bp. é. n. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda. 120. p. 12. Egyelőre kivételnek számít egyes földházak belsejében talált karólyuk-csoportok alapján felismert és megszerkesztett Árpád-kori szövőszék. — Endrei Walter: Lábítós szövőszék az Árpádkori Magyarországon. Magyar Tudomány. Bp. 1957. 64. évf. 309 — 329. p. 13. Ribakov, B. A.: 10. jegyzetben i. m. Risz. 16.