Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)
Hoffmann Tamás: A kora-középkori agrárforradalom
válásával. Kétségtelen, hogy a feudalizmus klasszikus talaján a VIII. századtól kezdve a túlnépesedés jelei mutatkoztak. Ez volt az a pillanat, amikor a földesúrnak és a szolgának egyaránt érdekében állt változtatni a fennálló renden. Ezeknek az érdekeknek az egyeztetése csak a népesség túlnyomó többségének áttelepítése révén volt lehetséges; lebonyolítása pontot tett a kora-középkori agrárforradalom végére, s megteremtette a feudális falut. Azoknak a soros elrendezésű, földesúri kúriából és jobbágytelkekből álló, többnyire nj^omáskényszerrel művelt, dűlőkbe tagolt határral rendelkező falvaknak az eredete, amelyeknek legszembetűnőbb vonása a szabályozottság, a rendezettség, a mondott jobbágytelepítésekkel nyeri el kézzelfogható magyarázatát. E falvak sorsát a településtörténet nem tudja a VIII. századot megelőző időkbe követni, s ez az az időszak, amikor —- jogtörténeti feldolgozások tanúsága szerint — forrásainkban a jobbágytelek fogalma is megjelenik. 16 Továbbmenően az sem lényegtelen, hogy a VIII. századot követően már nemcsak olyan soros elrendezésű falvak keletkeztek kontinensünk térképén, amelyeknek magva a földesúri magángazdaság kúriája volt, hanem olyanok is, amelyekben csak jobbágytelkeket találunk. Kolónusfalvak ezek, különféle formai változatokban és túlnyomó többségükről kimutatható, hogy addigelé lakatlan, szűzföldekre települtek. Népességük rendszerint már nem munkajáradékkal rótta le szolgáltatásait, hanem terményadót fizetett. Ez arra vall, hogy az előbbiekben jellemezni kívánt kora-középkori agrárforradalomnak már nemcsak technológiai, de olykor üzemszervezeti normái is beváltak a parasztgazdaságok munkakooperációjára épülő falusi gazdaságokban, most már ott is, ahol ezeknek az agrárforradalomban döntő szerepet játszó katalizátora, a földesúri magángazdaság semmiféle közvetlen befolyást nem gyakorolt többé a gazdálkodásra. És ez nem minden. A kora-középkori agrárforradalom termelőerőket fejlesztő hatását látszanak bizonyítani azok a IX. sz. végénél korábban ki nem mutatható szórványtelepülések, amelyeket szintén a szűztalajokra vándorló parasztok létesítettek, gyakorlatilag olyan technológia birtokában és olyan felszereltséggel, amely feleslegessé tette minden korábbi gazdálkodási forma szerves együtthatóját: a parasztgazdaságok munkaerő-kooperációját. E teljesítménnyel egyidejűleg a feudális gazdálkodás kialakította jellegét. Mind a település, mind az üzemformákat tekintve az önellátó gazdálkodás új eredményeket — az említettekhez képest — nem tudott már később sem felmutatni. Nagyon fontos, hogy a gazdálkodás intenziválódásával emelte meg a termelékenységet, ami — bár a mezőgazdaság bizonytalansági tényezőknek hatása következtében — eredményeiben instabilnak bizonyult, olyan üzemszervezeti kereteket vont meg, amelybe a szaporodó népfelesleg már nem tudott beilleszkedni. A feudális gazdálkodás területének növekedése ily módon a fölös munkaerő áttelepítése eredményeként fogható fel, minden másnál szemléletesebben példázva e gazdálkodás fejlődésének —- a gazdálkodás jellegétől megszabott —- véges határait. Ebben a kora-középkori agrárforradalomra ráépülő folyamatban valószínűleg a legfontosabb vívmány a jobbágytelek intézménye volt, azaz az eddigi szolgaparasztnak földtulajdonos jobbágyparaszttá változtatása. Olyan falvakban élt a jobbágyparasztok zöme, amelyekben a paraszti földtulajdonosokon kívül egyházi és világi földesurak, tehát nem paraszti földtulajdonosok is gazdálkodtak, akik ráadásul —• éppen földtulajdonuk történelmileg kialakult módja következtében — szabályozták a jobbágyparasztok földtulajdona elsajátításának — a termelésben 16. Kast, G.: An Historical Geography of Europe. London, 1966 5 : 71. skk. — Schwarz, G.: Allgemeine Riedlungsgeographie. Berlin, 1966 3 : 153. skk.
