Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)

Barbarits Lajos: Népművelő és tudományos munka az agrármúzeum feladatkörében

nem történhetik a tudományos eredmények széles körű ismertetése nélkül, ami múzeumi feladat, és hitele, meggyőző ereje sokszorozódik, ha a tudományos tényanyag is múzeumi tevékenységből származik. Az agrármuzeológus számára a gyűjtött tárgy nemcsak kiállítási darab, és annak nincs is öncélú élete a múzeumban. Az agrármuzeológus ugyanis nemcsak felkutatja, gyűjteménytárba rendezi, kiállítja a földművelés eszközeit, a paraszti élet sokfajta tartozékát, hanem felkutatja azok fejlődésének történeti, gazdasági, társadalmi rugóit, a termelésben betöltött szerepüket, az üzemformák és a szerszámfejlődés összefüggéseit, a szerszám és a munka, a szerszám és az ember kapcsolatát, az eszközök és munkamódszerek elterjedését, azok használatának gazdaságföldrajzi, ökológiai, technológiai motivációit, és mindezt feljegyzi a múzeumi tárgy leltári és adattári leírásaiban. Csak így nem válik a múzeumi tárgy holt anyaggá a gyűjteménytár polcain, hanem ellenkezőleg: életre kel a szaktudomány számára. TUDOMÁNYTERÜLETI KAPCSOLATOK Agrármúzeumi kiállításban a csupán tudomásulvétel céljából, szórakoztató időtöltésül bemutatott tárgyak szerepe ma már jelentéktelen. A tárgynak, a tárgyak együttesének oktató—nevelő feladatuk van. Ezt akkor töltik be eredményesen, a) ha a kiállítási elgondolás szilárdan nyugszik a természettudomány megfelelő ágazatának elvi alapján, ha a fejlődés dialektikáját történettudományi hitelű dokumentáció érzékelteti, c) ha a szaktudományi tartalom a kiállítás mondanivalójában közérthetően tükröződik. Ennek a háromfajta tudomány-kapcsolatnak szimultán kell érvényesülnie a múzeum kiállításaiban. Akármilyen gazdag a kiállítás látnivalókban, a tárgyak történeti helyének és szakmai összefüggéseinek ismerete nélkül a ráfordított kutató- és rendező munka kárbaveszett, a vizuális élménynek nem lesz didaktikus hatása, nem konglomerálja az adatokat ismeretekké, sem pedagógiai tanulságokká. A tárgyak magukban tartalmazzák az ismeretanyag mozaik-szemeit, de a történeti és szakmai összefüggések érzékeltetése nélkül a mozaik nem áll össze, nem lesz belőle konkrét ismeret a látogató számára. A múzeumi tárgyak önmagukban csak létezésüket regisztrálják. A tárgyakat a kiállításban a tudományosan felépített tematikára alkalmazott szemléltetés szólaltatja meg. A téma tudományos tartalma és összefüggései teszik élővé a tárgyat, legyen az bronzkori sarló vagy mai tenyészet inszeminációs eszközkészlete. A tudományosság hitelével összehangolt téma teszi lehetővé, hogy a kiállítás látogatója megalkossa a tárgyak egymásutánjából, azok egymáshoz való viszonyából, környezetükből, emberi kapcsolatukból kialakuló asszociációkat. Ezek összegezése pedig történeti, társadalmi, kulturális, gazdasági stb. következtetésekhez adja meg az impulzusokat. Ezek szükségesek ahhoz, hogy az agrármuzeológiai kiállítási elvek a gyakorlatban valóban elérjék a célt, amiért a muzeológus kialakította azokat. Különböző tudományok, tudományágazatok eredményeinek szintéziséből származik a kiállításnak az a képessége, hogy meggyőzi a szemlélőt a termelő munkamódszerek változékonyságáról, a munkaszervezet gazdaságosságáról, a változások szükségszerűségéről, az eredmények és ösztönző tényezők összefüggéseiről stb. Nem elég tehát csak azt bemutatni, ami van és ahogyan az van. Ma még egyikmásik múzeum megelégszik ezzel, vagy ha nem is elégedett munkájának leszűkült távlatával, de nem tehet mást, mert nem kapott lehetőséget tudományos munka-