Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)
Pintér János: Az egri főkáptalani uradalom mezőgazdálkodása az 1928— 1929. években
szerint 111 a késő tavaszi — az egész repceállományt kipusztító és más ősziekben is jelentős kárt okozó — fagyok, a szélvihar következtében összehordott humusz által három gazdaságban tönkretett kender- és cukorrépavetések, vagy az egyik gazdaságban a kenderben, tengeriben, dohányban és kalászosokban jelentős kárt okozott jégverés szerepel a kimutatásokban. Mindezek ellenére nem csodálkozhatunk, hogy a főszámvevői jelentésben a következőket találjuk az évi időjárás a mezőgazdasági üzemekre nézve igen kedvezőnek volt mondható. . . ", 20 mert a kártételek általában ennél jóval súlyosabbak voltak. Az 1929-es esztendő rendkívüli időjárásával maradt emlékezetes. Az uradalomban is hatalmas károkat okoztak az ez évi fagyok: az uradalmi bevetett terület 60%-a kifagyott. Az őszi árpa és a repce teljes mértékben, a lóhere háromnegyed részben, a búza több mint 50% arányban esett a fagy áldozatául. 21 A talaj minősége igen változatos volt, a magyarországi talajfajták zömét megtaláljuk az uradalom területén. A gazdatisztek leírását alapul véve — mintegy szemléltetőkig — három gazdaság talajviszonyairól nyerünk képet. A szihalmi gazdaság (1351 kh) a Budapest—Miskolc vasúti fővonal mentén feküdt, pontosabban a sínpárok kelet—nyugati irányban szelték keresztül. Északon Maklár, nyugaton Füzesabony, délen Mezőtárkány, keletről Szihalom község földjei, ill. Mezőkövesd határolták. A gazdaság talaja zömében humuszban gazdag, középkötött fekete agyagtalaj volt. A 3200 kh-at kitevő bagotai gazdaságot keleten a hajdúböszörményi-, délen pedig a kishortobágyi tanyák határolták. Talajviszonyok szempontjából két fajta dominál: a déli részen a szikes, az északin pedig a jó termőképességű fekete réti talaj. A nagyszögi gazdaság (2000 kh) Polgár község határában, ill. Tiszakeszi község mellett feküdt; az itteni talaj 30%-a kötött agyag, 20%-a termőszik, újabb 20%-a vályogtalaj volt, ugyancsak 20%-ot tett ki a terméketlen szik és végül 10%-os arányban szerepelt a homokos vályogtalaj. A talajerőpótlás az uradalomban — eltérően a magyarországi nagybirtokok zömétől — magas színvonalon állott. A trágyázás zömét istállótrágyával végezték. 1929-ben az összes szántóterület 16%-a kapott istállótrágyát, 10%-a szuperfoszfátot, 0,1%-a mésziszapot és 0,6%-a zöldtrágyát. 22 A műtrágya aránya nagyobb, mint az országos átlag, de még a gazdasági fellendülés időszakában vagyunk, a későbbiekben csökkenő tendenciával találkozunk. Az elmondottak igazolják a korszak kérdéseivel foglalkozó agrártörténészt: az 1920—38 közötti két évtizedben ... a visszapótolt tápanvagnak legalább 90%-át. . . az istállótrágva jelentette". 23 Igen elmaradott volt a trágyakezelés is, az uradalomnak összesen egy tárgyatelepe volt a szihalmi gazdaságban és ugyanitt működött az egyetlen tárgyaiészivattyú is. Több gazdaságban nyáron a kint legelő állatoknak karámot állítottak, melyet gazdagon elláttak szalmával és terekkel. így az állatok déli, ill. éjszakai pihenésekor több-kevesebb mennyiségű trágya képződött. Az istállótrágyát a trágyázni tervezett táblák melletti utak szélére, az ún. szavasokba hordták ki, a táblák nagyságának arányában megfelelő hosszúságon lerakva, majd traktorral, ill. fogattal lenyomtatva. Ezt követőlcg a szarvasokat 25—30 cin vastagságban leföldelték. A trágya megmozgatását a gőzekével történő trágyaleszántáshoz teljesítménybérben dolgozó béresek végezték. A szarvasokból történő 19. A 11. jegyzetben idézett forrás. 4. p. 2(1. Uo. 21. A 12. jegyzetben idézett forrás. 17— 1 S. p. 22. Uo. 31-33. p. 23. Gunst Péter: a 17. jegyzetben i. m. 4SS. p.