Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)
Für Lajos: Az állattenyésztés szerkezeti átalakulása a századfordulón
meghaladta az 1884. évi átlagokat. Ettől kezdve azonban korszakunk végéig a lényegében véve stagnáló darabszám messze elmaradt a tovább emelkedő népességszaporulat mögött. 1000 lélekre 1911-ben — amint a táblázat mutatja — már 4G állattal kevesebb jutott, mint közel három évtizeddel korábban. Pedig időközben közel 2 millió emberfő vándorolt ki az országból! 53 Nem vállalkozhatunk e viszonylag rövid időszakasz keretei között az adatoktól és a korszaktól messze elszakadó általános érvényű konklúziók levonására, sem azoknak behatóbb elemzésére. Néhány megjegyzést azonban mégis meg kell kockáztatnunk. Az 1911. évi végeredményekben bizonyára szerepe volt az 1906-ban megemelt agrárvámoknak is, amikortól nálunk a kälterjesebb jellegű (és alacsonyabb költségű!) gabonatermelés újra jól jövedelmező üzemággá válván, az addig szorult helyzetben levő gazdálkodók kevesebb energiát fordítottak az intenzív termelés, elsősorban épp az állattenyésztés fokozására. Megítélésünk szerint azonban ezek a körülmények csak másodlagosan módosíthatták az általános fejlődés fő vonalát. Úgy tűnik ugyanis, hogy adataink az intenzív irányba átforduló agrártermelésnek egyik napjainkig ható alapproblémájára utalnak. Arra nevezetesen, hogy a nagyobb népsűrűségű országokban, vagyis ott, ahol a mezőgazdasági müvelés alá vonható területek határa egy bizonyos ponton túl tovább már nem igen tágítható, a közfogyasztás szempontjából egyáltalán nem közömbös állatállomány darabszáma az átfordulás után fokozatosan csökkenő tendenciát mutat a lélekszámhoz viszonyítva. Mindezeknek azonban mintha szükségképpen kellett volna bekövetkezniük. A korábban oly tágas legelőket feltörték, az ugar évről évre fogyott. Az intenzív állattartás kereteinek kialakítása, a szükséges feltételek biztosítása ugyanakkor — s ennek itt most nem tárgyalható számos oka volt — elmaradt a meredeken felfelé ívelő „demográfiai robbanás" mögött. A kérdés ezekután az lenne, hogy ezt a mennyiségi hanyatlást mennyiben és egyáltalán tudták-e pótolni a közben zajló minőségi változások eredményei. Vajon az állati termékek tömege: a hús, a tej, a gyapjú és a bőr, a fajtacserélődés s az intenzívebb tartásmód révén emelkedett-e annyit, hogy a számbeli csökkenést ellensúlyozni tudta? Ezekre az alapvető kérdésekre azonban — sajnos — a korabeli statisztikák nem adnak feleletet. Mindössze az 1895-ös nagy országos összeírás alkalmával vették, pontosabban: becsülték csak fel a tejhozaniokat s az állomány átlagsúlyát, a szükséges idősorok hiányában tehát minderre statisztikailag is bizonyíthatóan nem deríthető világosság. Csak feltételeznünk lehet, hogy a háziállatfajoknál lejátszódott fajtacserélődés és az intenzívebb tartásmód valószínűleg ellensúlyozhatta a számbeli apadásból előállt különbözetet. A magyar állattenyésztés fejlődése tehát ekkor még — úgy tűnik — végső fokon követni tudta a népesség szaporodása nyomán megnövekedett fogyasztási igényeket, ill. a korábbi arányoknak megfelelő mértékben kerülhettek az állati termékek továbbra is exportálásra. STRUKTURELLE UMWANDLUNG DER TIERZUCHT UM DIE JAHRHUNDERTWENDE LAJOS FÜR In den ersten Jahrzehnten um die Jahrhundertwende trat die ungarische Landwirtschaft in einen der bedeutendsten Abschnitte ihrer Entwicklungsgeschichte. Verfasser schildert in seiner Studie nur eine Beziehung des weitverzweigten Froblemkreises der Entwicklung: die strukturelle Umwandlung der Tierzucht. 53. Kácz István: Parasztok elvándorlása a faluból. (A parasztság Mag varországon a kapitalizmus korában 1848 - 1914. Szerk.: Szabó István.) Bp. 1965.11. köt. 433. p.
