Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)
Für Lajos: Az állattenyésztés szerkezeti átalakulása a századfordulón
12. táblázat háttérbe szorult. A konyha körüli hulladékok mellett táplálásukban a kukorica, burgonya, árpa, korpafélék és a fölözött tej játszanak egyre nagyobb szerepet. 50 Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a belterjesedő szarvasmarhatenyésztés épp a szeparált tej révén hatott az intenziválódó sertéstartásra is. A sertéshizlalás korszakunkban valóságos iparággá fejlődött. A fogalommá vált kőbányai telep alapítása ugyan a megelőző korszakokra esett, rohamos fejlődése azonban az 1880-as és 90-es években indult meg. Az ún. „korcsmai szállásokon" keletkezett kereskedő telephely csakhamar a magyarországi sertéskereskedelem centrumává lett, s a részvénytársaságba tömörült tagok hatalmas hizlaldát építettek ki. Az 1890-es évek derekán a telephely már mintegy 180 holdas területen feküdt. 1894ben, csak egy év alatt G22 347 sertést szállítottak ide, 1/3-át a főváros fogyasztotta el, a többit pedig exportálták. Kőbányán kívül jelentős magánhizlaldák létesültek még Győr, Sopron, Monor, Cegléd, Kecskemét, Szeged, Szabadka, Debrecen, Pancsova, Pécs, Barcs és Eszék városokban, s rajtuk kívül több magánuradalomban is. 51 Fogyasztási statisztikák sajnos — az egyetlen fővárosit kivéve — a korszakból nem állnak a kutató rendelkezésére. Ennélfogva országos méretekben nem tudunk feleletet adni arra sem, hogy az állattenyésztés fejlődése mennyiben követte a fogyasztói igények növekedését, lépést tudott-e tartani azokkal. Összefoglalásul azonban a kérdés egyetlen egy vonatkozására, mégis ki lehet és ki is kell térnünk. Nevezetesen: milyen összefüggés figyelhető meg az ország népességének növekedése és az állatállomány gyarapodása között, ütemükben milyen eltérések tapasztalhatók. E vizsgálódás egyik jelentős hibaforrására azonban mindjárt elöljáróban rá kell mutatnunk. A közfogyasztásban ugyanis oly fontos szerepet játszó baromfiállomány darabszámát mindössze az 1895-ös országos összeírás alkalmával vették fel, az összállomán} r vizsgálatát tehát ennek hiányában vagyunk kénytelenek elvégezni. Problémát okoz továbbá még az is, hogy az állatösszeírások időpontja nem esett egybe a népszámlálások időpontjával. A néhány éves eltérések azután a végösszegekben jelentős módosulásokat hoznának. Minthogy azonban a lélekszámgyarapodás a múlt század utolsó szakaszától az első világháborúig viszonylag egyenletes ütemű növekedést mutatott, ily módon kiszámítható, hogy Magyarország népessége — természetszerűleg Horvát-Szlavonország nélkül — évi átlagban mintegy 140 000 fővel szaporodott. Ezzel az átlaggal számolva, az ország népessége az első alaposabb állatszámlálás (1884) alkalmával — kerekítve — mintegy 14,4 millió lehetett, a korszakunk végén (1911) megejtett állatösszeírás alkalmával pedig mintegy 18,4 milliót számlált 52 (12. táblázat). A kapott eredmények mennyiségi oldala igen meglepő fordulatra vet világot. 1895-ig az állatállomány számszerű növekedése még lépést tudott tartani a népesség állandó emelkedésével, sőt az 1000 lélekre eső állomány darabszáma tizenöttel 50. Gaál László: a 14. jegyzetben i. m. 438 — 441. p. 51. Tormay Béla: a 46. jegyzetben i. m. 256 — 265. p. 52. A 8. jegyzetben i. m. 64. köt. 9. p. Magvarország lélekszáma 1890-ben 15 261 864, 1900-ban 16 838 255 és 1910-ben 18 264 533 volt. Év A népesség Számosállatszám 1000 lélekre eső Év millióban (kerekítve) számosállat 1884 14,4 8,65 600 1895 16,0 10,85 615 1911 18,4 10,24 556
