Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)

Für Lajos: Az állattenyésztés szerkezeti átalakulása a századfordulón

1880-as évek végétől az első világháborúig mintegy 1,3 millióval gyarapodott. A korszakot megelőző 1—2 évtized stagnálása után ez az emelkedés egymagában véve is jelentősnek tűnik. A változás azonban az állomány faj ta jellegének gyökeres átalakulásán mérhető le igazán. A századokon át szinte kizárólagosan tenyésztett magyar-erdélyi szürke magyar fajtát az 1880-as évektől kezdődően gyors tempóban szorították ki a nyugati jellegű pirostarka fajták. A számadatok valóban igen heves iramú átalakulásról tanúskodnak

15 (7. táblázat). A nem magyar fajták számát tovább kell bontanunk a pirostarka, borzderes és egyéb színes fajtákra. 1895-ben a 2,4 millió nem magyar fajtából a pirostarka még mindössze 1,35 millió, vagyis az egész állománynak 20,9%-a, 10 évvel korábban pedig csupán 1—2%-a volt. Az első világháború előtt viszont a pirostarka fajták száma 3,5 millióra, részarányuk 57,7%-ra emelkedett, ugyanakkor a többi színes fajta száma 560 ezerre, részarányuk pedig 10,1 %-ra szállt le. Nem lehet kétséges, a szarvasmarhaállomány fajtajellege épp a vizsgált korszakban messzeható történelmi változáson ment át. Az 1880-as évek végén az állomány jellegét még a szürke magyar fajta, korszakunk végén pedig elvitathatatlanul a pirostarka fajta határozta meg. A szürke magyar fajta napja leáldozott, a tenyésztésből való végleges kiszorításának folyamatát megannyi igyekvő buzgalom vagy gazdasági körülmény is legfeljebb csak késleltetni tudta, megállítani már nem. Az igyekezet pedig nem hiányzott. A kezdeti kudarcok után az 1880-as évek végén újult erővel bontakozni kezdő pirostarka tenyésziránynak még a szakkörökben is sok ellenzője akadt. Aggodalmuk nem volt teljesen alaptalan. A korábban annyira egységes állomány valóban igen-igen tarka lett, meglehetős zűrzavar, megannyi félresiklott kísérlet árnyékolta be az átalakulás egész folyamatát. A kavarodás nagy mértéket öltött : végül az állam is szükségesnek látta volna, hogy valamilyen módon közbelépjen. Még a földművelésügynek az ipar- és kereskedelemügytől való különválása előtt, 1880-ban, majd 1888-ban ún. tenyészkörzetekre osztották az országot, megpróbálva mederbe terelni az éppen csak induló „áradást". Amikor 10 évvel később létrehozták az önálló Földművelésügyi Minisztériumot, az újonnan felállított állattenyésztési osztály olyan határozott álláspontot képviselt, hogy a fokozódó „felfordulást" az állani nem nézheti tovább tétlenül, s ha szükséges, akár a törvény erejével is rendet kell teremteni. Valós hibákat felfedő s konzervatív szemléletből fakadó igaz és téves álláspontjuk alapján a minisztérium állattenyésztési osztályának munkatársai mindenekelőtt kemény szavakkal bírálták a korábbi ún. tenyószterveket, melyeknek egyik alapvető fogyatékossága éppen az volt, hogy figyelmen kívül hagyták a ténylegesen meglevő viszonyokat, s mintegy mesterséges körzetekre tagolták az országot. így történhetett meg pl. — írták —, hogy az erdélyi magas hegységű megyékben (Beszterce-Naszód, Csik, Háromszék, Brassó) a felvidékre javasolt nyugati tájfajtákat ajánlották, holott „ezeken a részeken létezett egy kitűnő tájmarha, amely a 15. Magyarország állattenyésztése. Bp. 1926,1. köt. 17. p. — MSK 41. k. 10. p. Magyar-erdélyi fajta Nem-magyar fajták db db 1884 1895 1911 3 819 898 3 296 321 1 872 921 80,3 51,6 27,8 939 495 2 400 684 4 156 151 19,7 48,4 72,2 18 Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 273