Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)
Török Katalin: A szántóföldek és a rétek aránya Magyarországon a XVIII. században
Az úrbérrendezéskor a belső telek és a szántóföld pozsonyi mérőben, 20 a rét szekér, ill. kaszásban, a szőlő kapásban nyert felvételt. 21 A központi rendelet értelmében a hold-fogalom bizonytalansága miatt az összeírok inkább azután érdeklődtek, kinek hány pozsonyi mérős szántója van. 22 Az utasítás szerint a két pozsonyi mérő magot befogadó holdat 1100—1300 •-ölnyinek kellett venni, a helyi körülményektől függően. 23 3. A hibaforrások harmadik fő csoportja — a szántóterület meghatározása a művelési rendszer, ill. az az évi vetett terület alapján —- elsősorban a század eleji öszszeírásban jelentkezik. Az 1715. évi gyakorlattal szemben, amikor is a szántókat őszi, tavaszi és ugar-forduló szerint kellett számba venni, 24 1720-ban „a háromnyomásos gazdálkodásnak megfelelő három forduló teljes területét" 25 tudakolták meg (a saját telken felül bérelt vagy használt területek mellett), más szóval: „már nem forduló szerint, hanem abban a terjedelemben, melyet belőle művelője három évi időszakban be szokott vetni". 26 Az utasítás ilyen megfogalmazása eleve nagyon jelentős tévedésekre adott alkalmat. A XVIII. század eleji Magyarország földművelési rendszereiben a háromnyomásos gazdálkodás a számba vett települések 27 Teában, a kétnyomásos 45%-ában, az egynyomásos 10%-ában, a parlagoló határhasználati forma pedig 16%-ában mutatható ki. 27 Részben az itt idézett tanulmány, részben szerzőjének az Északnyugat-Alföld határhasználati formáiról írt dolgozata 28 egyértelmű bizonyítékai annak, hogy a XVIII. sz. első felében — főleg a volt hódoltsági területen — a földművelési rendszerek gazdag változatai, sok esetben egy településen, ill. határon belül is több variáció együttélése, rendkívül megnehezítik az adott forma sémába szorítását. Ebből adódhattak azután olyan torzulások, mint Csanád és Csongrád megyék esetében, ahol nem volt fordulós gazdálkodás, amit maguk az összeírok is megemlítenek. Ennek ellenére ,,Az egy évi vetésnek háromszorosát vették, s így állapították meg a termő területet, ami pedig, nem lévén forduló, nem volt indokolva". 29 Az adott évi vetésterület beszorzása hárommal, még a háromnyomásos rendszer mellett sem lehetett mindig célravezető, hiszen jól tudjuk, hogy még a később felmért és tagosított határokban sem volt a három nyomás vagy forduló területe feltétlenül azonos kiterjedésű, sőt. Összegezésül az alábbiakat jegyezzük meg: — A két összeírás, de mindenekelőtt az 1715—20. évi számszerű adatai csupán igen nagy óvatossággal használhatók. — Mint már utaltunk rá, a jelenlegi ismereteknél megbízhatóbb területi adatokat csak olyan kutatás eredményezhet, amely kisebb egységekben ismét az eredeti forrásokhoz tér vissza, s minden konkrét esetet külön-külön mérlegel. 20. A pozsonyi mérő és a pozsonyi köböl viszonyáról a számításainkat ismertető részben lesz szó. 21. Felhő Ibolya: az 5. jegyzetben i. m. 214—215. p. 22. Varga János: a 4. jegyzetben i. m. 13. p. 23. Uo. — Felhő Ibolya: az 5. jegyzetben i. m. 214 — 215. p. A pozsonyi mérő mint területmérték, sok helyen 600 • -ölnél nagyobb területet fedett. így „amikor az 1200 • -öles holdba a legtöbb helyen 2 pozsonyi mérőt számítottak, akaratlanul is kisebb területet tüntettek fel úrbéres birtok gyanánt, mint amennyit e címen a jobbágyok ténylegesen a kezükön tartottak". — Varga János: a 4. jegyzetben i. m. 13. p. 24. Acsády Ignác: a 2. jegyzetben i. m. 93. p. 25. Dávid Zoliéin: az 1. jegyzetben i. m. 152. p. 26. Acsády Ignác: a 2. jegyzetben i. m. 93 — 94. p. 27. Wellmann Imre: Földművelési rendszerek Magyarországon a XVIII. században. AtSz Bp. 1961. 3. évf. 3-4. sz. 359. p. 28. Wellmann Imre: a 3. jegyzetben i. m. 346 — 409. p. 29. Acsády Ignác: a 2. jegyzetben i. m. 324. p.
