Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)
Török Katalin: A szántóföldek és a rétek aránya Magyarországon a XVIII. században
1720-ban azt az instrukciót kapják az összeírok, hogy tartózkodási helyükre egyszerre több falu bíráját hívják össze, és eskü alatt kérdezzék ki őket. 8 Sokat javult a helyzet az 1760-as évek végére, amikor minden esetben a helyszínre kiszállva és sokkal alaposabban tanulmányozták az adott körülmén} 7 eket. 9 Ekkor végeztek már méréseket is, amelyek pontossága azonban erős fenntartással kezelendő. 10 A felvételeknek ilyen módjából az eltagadások sorozatai adódhattak. 11 Főleg az Alföld beláthatatlan pusztáin, határaiban nyílt bőséges alkalom ilyesmire, ahol is az állattartást és növénytermesztést szolgáló területek, különösen a század elején, nagy kötetlenséggel váltogathatták egymást. így a jobbágyok csak arról a területről adhattak számot, amelyet éppen művelés alatt tartottak. 12 2. A tudatos ferdítések mellett „. . . kétségessé tehette a bevallások hitelességét az a körülmény, hogy a jobbágyság a gyakorlatban nem ismert olyan területi mértékegységet, amelyet a földművelők az ország egyik szélétől a másikig mindenütt egységesen értelmeztek volna". 13 Ezért mindkét alkalommal központi és egységes szempontokat kaptak a kiküldöttek. 1715—20-ban a szántókat és irtásokat pozsonyi köbölben, a réteket kaszásban, a szőlőket kapásban kellett felvenni, azaz a helyi területi egységeket ezekre átszámítani. Lássuk kissé közelebbről, hogyan történhetett a gyakorlati megoldás, hiszen a mértékek körüli zavarok és tisztázatlanságok eredményezik a második legfontosabb hibakört. 1720-ban, az 5 évvel korábbi felméréssel szemben, az a felsőbb utasítás, hogy a viszonyítási alapul használt pozsonyi köblöt búzavetésre számítsák át, függetlenül a vetendő növény fajtájától. 14 Az összeírok az átszámítások megkönnyítése végett hiteles pozsonyi űrmértéket vittek magukkal. 15 A gabonamértékek szinte beláthatatlan gazdagsága, 16 állandó változékonysága, nagyon gyakran nem hiteles volta, 17 csupán egy-egy kiragadott példa az átszámítások rendkívüli bonyolultságára és bizonytalanságára, a korabeli technikai felkészültség mellett. Arról nem is beszélve, hogy egy-egy űrmérték gabonafélénként igen változó számú és súlyú magot fogadott be. Éppen ezért még fokozottabban nehéz az 1720-as, búzavetésre átszámított területi adatokkal dolgozni, hiszen ez az eljárás „. . . a földterületre vonatkozó számadatok csökkenését eredményezte". 18 Ebben a vonatkozásban az összeírás legértékesebb részei, ahol feljegyezték — az átszámítások elvégzése mellett — a pozsonyi köböl viszonyát a helyi területi mértékhez. 19 8. Dávid Zoltán: uo. Csak ilyen körülmények között képzelhető el, hogy Borsod megye három járásának 114 falvát 37 nap alatt írták össze. Egy napra tehát 3 — 4 község jutott. Zala megye 454 helységével 56 nap alatt végeztek, azaz naponta 6 — 7 községgel (uo. 151. p.). 9. Felhő Ibolya: az 5. jegyzetben i. m. 203-205., 215. p. 10. Uo. 215. p. — Varga János a 4. jegyzetben i. m. 11 —12. p. 11. Nem foglalkozunk azokkal a néprétegekkel és területekkel, amelyek hivatalosan maradtak ki az összeírásokból. 12. Varga János: a 4. jegyzetben i. m. 12. p. 13. ITo.' 14. Dávid Zoltán: az 1. jegyzetben i. m. 152. p. — Acsády Ignác: a 2. jegyzetben i. m. 94. p. 15. Dávid Zoltán: az 1. jegyzetben i. m. 149. p. — Bendefy László: Középkori magyar hossz- és területmértékek. Fejezetek a magyar mérésügy történetéhez. Szerk. : Makkai László, Bp. 1959. 88. p. 16. Bogdán I.—Papp Zs. —Szabó M.: Kétszázéves gabonaszemek az Országos Levéltárban. ASz. Bp. 1963. 5. évf. 1—2. sz. 59 — 61. p. — Bendefy László megállapítása, mely szerint a rengeteg mértékegység között az 1715 — 20-as összeírás „gondosan rendet teremt", kissé optimista látása a kérdésnek, ugyanis a pozsonyi köblös búza vetésre történt átszámítás csupán egy nagyon kétes biztonságú egységesítést adhatott, amely egységesítés éppen a becses, eredeti adatokat tüntette el. 17. Bogdán — Papp — Szabó : a 16. jegyzetben i. m. 59. p. 18. Dávid Zoltán: az 1. jegyzetben i. m. 195. p. 19. Acsády Ignác: Magvar mértékek az 1715 — 20-iki években. MGtSz. Bp. 1895. 2. évf. 374 — 376. p.
