Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)

P. Hartyányi Borbála—Nováki Gyula—Patay Árpád: Növényi mag- és termésleletek Magyarországon az újkőkortól a XVIII. századig

sen szénporrá váltak, és csak két fazék fenekén volt a mag alakja kivehető, az egyikben tiszta búza, a másikban köles volt. Egy ugyanitt előkerült edénynek a hasi része a leírás szerint „párhuzamos és függélyesen terjedő mélyedésekkel díszített", amiből feltételesen a kora vaskorban általános függőleges sűrű hornyolásra következtethetünk. Egy másik magasfülű edénynek azonban a képét is közli. Ez már biztosan a kora vaskorba tartozik, így az említett magvakat is ide sorolhatjuk. 117. sz. lelőhely. Több sekély üregből egy igen nagy, vastag falú edény töredékei kerültek elő, melynek fenekén szenesedett, apró szemű búza volt. A leírás alapján nem állapítható meg, milyen leletekkel kerültek elő, így itt korszakra nem következtethetünk. 135. sz. lelőhely. Kerek gödör, aljának átmérője 2, mélysége 1,60 m. Az „aljában sok durva díszítés nélküli edénytöredék között egy kis rakás szenesedett köles hevert". A sok kísérő lelet közül kormeghatározás szempontjából jelentős egy bronzöntőminta és egy „holdkép", különösen az utóbbi alapján biztosan a kora vaskorból származik a gödör. 157. sz. lelőhely. 1 m mélységben nagy mennyiségű sártapasz volt, vesszőlenyomatokkal, köztük 2 obszidián szilánk és bronzrög. Alatta szénpor között nagy fazék darabjai hevertek, e körül „fél liternyire való szenesedett gabonaszemeket" találtak. „A búza között vékony és hosszú szemek is vannak, melyek valószínűleg árpaszemek". Ez a sártapasztömeg egymaga is a benne levő bronzrög révén legkorábban a bronzkorba keltezi a magvakat. Közvetlenül mellette voltak a 153. és 154. számú lelőhely kerek gödrei („lakások"). A 153. számúban a leírás szerint egyebek között egy 3—-4 cm átmérőjű bronzkarika, egy lapos csónak alakú, hoszszúkás edény töredéke és 23 db agyaggúla volt, ez a gödör bronzkori, vagy esetleg kora vaskori lehetett. A 154. számú lelőhely gödréből 2 „holdsarló" töredékét kell kiemelnünk a leírásból, melyek jellegzetesen kora vaskori darabok. így a magvakat bronzkorinak vagy kora vaskorinak tartjuk. 170. sz. lelőhely. Kerek üreg, átmérője 2, mélysége 3 m, oldala nádfalra kent és téglakeménységűre kiégetett sártapasszal volt borítva. Fenekén nagy mennyiségű szénpor és kb. 3 liternyi szenesedett búza között legalább 5 különféle nagy edény töredékei voltak. Az itt előkerült két „holdsarló" töredéke alapján kora vaskorinak tartjuk a leleteket. 172. sz. lelőhely. Kerek, szabad tűzhely 1 m mélységben, sok hamu és szénpor között pörkölt kölest tartalmazó nagy fazék töredékei hevertek. Az edényt összeállították, Wosinsky ehhez hasonló edényt idéz (XII. t. 128), jellegzetes nagy tartályedényt, amilyent a bronzkorban és kora vaskorban egyaránt sokat találunk, így a magvakat e két korszak egyikébe sorolhatjuk. 232. sz. lelőhely. Kerek gödör, átmérője 3, mélysége 2,45 m. Igen nagy és vastag falú edények töredékei között szenesedett magvak, közöttük köles és apró búza volt. Ugyanitt bronzspirális korong, bronz tűk, bronzsarló- öntőminta is előkerült. Wosinsky meg is jegyzi, hogy a „lakásnak" semmi köze sincs a neolitikus zsugorított sírokhoz, hanem már a teljesen kifejlődött bronzkorszakba tartozik. 242. sz. lelőhely. Kultúrrétegben, de nem zárt lelőhelyen egyebek között durva nagy fazék töredékei kerültek elő, melyek között „kásává tömörült szenesedett kölesmagvakat" találtak. Mivel nem zárt lelőhely volt, a körülötte előkerült leletanyag nem korhatározó, a magvaknak azokhoz való viszonyát nem ismerjük, így a korszak itt nem állapítható meg. A lengyeli maglelőhelyek áttekintése után az alábbiakban foglalhatjuk össze az eredményeket kronológiai szempontból. A neolitikumból egyetlen helyet sem tudunk említeni, ahol mag került volna elő. A bronzkorból egy köleslelőhelyünk van