Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)
Mártha Zsuzsanna: A baromfitoll a magyar gazdasági életben századunk elejéig
rén csakhamar annyira megnőtt Magyarország szerepe, hogy Budapesten a Károly körúti (mai Tanács körúti) volt Mellinger udvarban tartották meg minden tavaszszal Oroszország, Galícia, Kelet- és Délkelet-Európa közös nagy tollvásárát, ahol cseh, német, francia, angol, sőt amerikai kereskedők szívesen vásárolták a különféle baromfitollat. 110 Az első világháborút megelőző évtizedekből 1882-től 1913-ig állanak rendelkezésre a hazai tollkülkereskedelemre vonatkozóan összefüggő mennyiségi 111 és értékadatok. 11- Legfontosabb exportpiacaink akkoriban jelentőségük sorrendjében: Németország, Ausztria, Svájc, Olaszország, Franciaország, Belgium, Hollandia és Anglia voltak. Mindig a németországi tollkivitelünk járt az élen. A német és az osztrák felvevő piac természetesen az 1914—1918. évi világháború ideje alatt is megmaradt, de az oda irányuló kivitel szintén korlátozódott. Az 1914—1916. évi külforgalmi adatok az árak eltolódása miatt már alig alkalmasak értékbeli összehasonlításra, az 1917—1920. évekről pedig sem mennyiségi, sem értékadataink nincsenek. A Magyarországról exportált toll mennyisége az 1882. évi 18 275 q-ról 1913-ig, kisebb hullámzással, 24 864 q-ra emelkedett és a 30 ezer q-t meghaladva 1903-ban volt a legmagasabb. A kilencvenes évek óta némi nyers dísztoll is szerepelt a kivitelben ; annak forgalma a szeszélyes divatnak volt a függvénye. Különösen a fehér pulyka- és lúd-dísztollak iránt mutatkozott élénk kereslet. A Németországba irányuló magyar tollkivitel volumene 2—3-szorosa is volt a vámbelföld Magyarországon kívüli részeire szállított mennyiségnek, ami azt mutatja, hogy a toll — ellentétben a legfontosabb hazai mezőgazdasági exportcikkekkel — nem volt ráutalva a közös vámterületen kapott védelemre. A magyar tollnak, amely kiváló minősége révén egyike volt legkelendőbb nyersanyagainknak, 113 biztos piacai nyíltak külföldön, elsősorban Németországban. Tollexportőreink már a múlt század közepén rendszeres szállítói voltak a német tollfeldolgozó iparnak. A toll legnagyobb része nyers állapotban, de válogatva került külföldre kb. 2 m hosszú, nyersvászon zsákokba (Z\vilch-be) vagy ugyanilyen jutazsákokba tömve 100 kg súlyú tételekben. A tengerentúli szállításnál nagyobb zsákot, a különösen értékes árunál pedig kettős zsákot használtak. A pelyhet préselve, juta- vagy olajos szövetbe göngyölve és vasabronccsal átkötve volt szokás exportálni. 314 Megjegyzendő, hogy amíg 1882-ben a magyar tollexportnak alig 2 %-a jutott a vámbelföldön és a Németországon túli kivitelünkre, addig 1913-ban ez már megközelítette a 8 %-ot. Az emelkedés a századfordulón különösen az Olaszországba és Franciaországba irányuló kivitelnél jelentkezett. Az első világháború előtti esztendőkben Magyarország évenként átlagosan 10—11 millió korona értékű tollat exportált, de közvetlenül a háború előtt a Németországból, Ausztriából, Franciaországból, Oroszországból, Szerbiából, Kínából és az USA-ból származó tollbehozatalunk értéke is már 1 millió korona körül mozgott. Egyébként egész baromfitenyésztési importunkban a legfontosabb cikk volt az ágytoll, amelyet tisztítatlan állapotban exportáltunk, majd egy részét megtisztítva hoztuk vissza. A külkereskedelmi statisztika szerint a magyar tollkivitel mennyisége az 1882. évi kereken 18 000 q-ról 1913-ra kereken 25 000 q-ra, azaz 36%-kal emelkedett. Értékben viszont e kivitel ugyanabban a 32 évben mindössze 8%-kal nőtt. A szó110. Krenedits Ödön: A kisgazda baromfitenyésztése. Bp. 1910. 134. p. 111. Lásd az 1. ábrát, 112. Lásd a 2. ábrát, 113. Pálinkéis András: A sörte, szőr és toll közgazdasága. Bp. 1938. ü. p. 114. Bálint Imre • Kiviteli áruk csomagolása. Bp. 1910. 338. p.
