Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)
Für Lajos: Az ászári szőlészet a századfordulón
kh-as bérbirtoka után a kh-anként felvett évi bérleti díj összege nem érte el még a lOkoronát sem! 100 A 60 kh-as szőlőgazdaságból évente annyi tiszta jövedelmet húzott az uraság, mint amennyit 4000 kh bérbeadott birtok után tudott volna magának ugyanott biztosítani. Igaz persze az is, hogy a 60 kh-as gazdaságba fektetett tőke, különösen a bérbeadott birtokokhoz mérten, rendkívül magas volt. A kortársak egybehangzó véleménye szerint is a gabonatermesztő és állattenyésztő gazdaságokban a hagyományos szinten űzött gazdálkodás mellett igen kimagasló sikernek számított, ha az agrártermelésbe fektetett tőke 4—5%-ot kamatozott már. 101 Ezért ha a termelési költség — a ráfordítás és befektetés — oldaláról közelítve mérlegeljük a gazdaság jövedelmezőségét, az eredmények lényegesen mérséklődnek ugyan, bár a szőlőtermelésből kihozható jövedelem még így is igen kimagasló. Ha a telepítésre fordított és a pincészet felállításánál befektetett tőkéhez a mindenkori rendes évi regie-t hozzáadjuk is, az — igen bőkezűen kalkulálva — 200 000 koronánál több semmiképpen sem lehetett. Márpedig mind Szilárd Gyula, mind pedig az ő adatain nyugvó számvetéseink azt mutatják, hogy a gazdaság 40 000 koronás évi tiszta jövedelme normális (5 %-os) kamatlábak mellett 1 000 000 korona tőkebefektetés után járó jövedelemnek felelt volna meg. Azt jelenti ez tehát, hogy a ténylegesen befektetett mintegy 200 000 korona alap-, álló- és forgótőke évente 20—25%-ot kamatozott. A szőlőtelepítés hasznosságát ezek a számvetések — úgy hisszük — eléggé meggyőzően bizonyítják. Ha voltak is gyengén vagy gyengébben termő évek, és a vállalkozás — kényesebb növényi kultúráról lévén szó — viszonylag sok kockázattal is járt, nagyobb távon azonban az új üzemág mégis igen magas jövedelmet hozott az uradalomnak. Ennek kapcsán azonban feltétlenül rá kell mutatnunk azokra az együttes tényezőkre, amelyek lehetővé tették az új gazdaság vagy üzemág magas jövedelmezőségét. A jövedelmezőség hátterében nyilvánvaló, hogy nemcsak a nagyobb számban alkalmazott munkaerő viszonylag nagyobb fokú kizsákmányolása húzódott meg, hanem ott találhatók az új termesztési és művelési eljárások is, mindazok a jelentős befektetések és új termelési módszerek, amelyeket a szőlőművelés és bortermelés terén a korszerűség megkívánt. Nem kell külön bizonyítanunk, hogy az ászári nagyüzemi szőlészet ezeknek alkalmazása nélkül aligha tudott volna elérni ilyen magas tiszta hozamokat. (Az ászári szőlészet a tulajdonos kezelésében állt, ezért sajnos ez esetben nem tudjuk a földjáradéktól a jövedelem összegében nyilván benne levő különbözeti földjáradékot elválasztani.) A szőlészet bemutatott gazdasági-termelési viszonyain keresztül azonban a korabeli agrárgazdaság több lényeges vonása is kirajzolódik előttünk. A telep létesítésének puszta ténye is jelzi már az agrártermelésben a századfordulón meginduló minőségi változások irányát. Az a tény, hogy a Dunántúl egyik legnagyobb uradalma ilyen nagyméretű szőlőtelep felállítására szánta el magát, önmagában véve is utal arra a döntő fordulatra, amely a termelés egész struktúrájában egyébként éppen a századfordulón országszerte is kibontakozott, s amit a belterjesedés fogalmával lehet a legjobban összefoglalnunk. Még az sem csökkenti a telepítés tényének jelentőségét, hogy a filoxerajárvány pusztítása a szőlőtermelés területén akkor igen kedvező konjunkturális helyzetet teremtett, és nagyot lendített a homoki szőlőtelepítésen. Az agrártermelés egész korábbi struktúráját átforgató belterje100. OL. P. 189. IL HE. K. 1900. Ászár. 101. Hensch Árpád: Mezőgazdasági üzemtan. 3. kiad. Kassa 1906. I. kötet. 135. p.