Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)
Für Lajos: Az ászári szőlészet a századfordulón
Amíg a szüret ideje elérkezett, kora tavasztól késő őszig szinte állandóan ápolni és vigyázni kellett e kényes növényi kultúrát. A sokrétű munka elvégzéséhez irányítók, munkások és munkaeszközök kellettek. A tőkék tömeges termőre fordulása idején Szilárd Gyula, csákvári földmíves iskolai tanárt nevezték ki az üzem élére, aki tanári teendőinek ellátása mellett vezette az ászári szőlészetet is. A szakképzett mezőgazdász és tehetséges pedagógus átkerülve Ászárra, szenvedélyes szőlész lett. A szőlősgazdák meghívására 1901-ben már Móron tartott előadásokat a szőlőtermesztésről. Szőlészeti és borászati kongresszusokra járt, sikereit szakkörökben osztatlan elismerés övezte. 55 Növekvő szaktekintélyére jellemző, hogy a kongresszusoknak kezdetben egyszerű hallgatója idővel neves előadó lett, akinek tapasztalatokon nyugvó fejtegetéseit mindig nagy figyelemmel hallgatták az ország legjobb szőlőtermelői. Közvetlenül a világháború előtt megtartott V. Országos Szőlészeti és Borászati Kongresszuson az OMGE budapesti nagytermében elhangzott előadásában pl. „a többtermelésre irányuló törekvés jövő feladataival" foglalkozott. 56 De részt vett olyan speciális témával foglalkozó tanácskozásokon is, mint amilyen pl. 1912-ben a Budapesten rendezett „országos szőlőmoly kongreszszus" volt. Itt szerzett benyomásairól később külön cikket írt a Borászati Lapokban. 57 A szóban forgó lapoknak egyébként már a század elejétől állandó szakírója lett, évente több tartalmas cikke fejtegette és terjesztette a szőlő- és bortermelés hasznos tudnivalóit. 58 Egyik-másik cikksorozat (mint pl. „A metszésről" szóló) tanulmány számba menő alapossággal tárgj'alta az adott témát. A jó stílusban megírt s gazdagon illusztrált cikksorozat számos megállapítása még ma is helytálló. 59 Cikkeit a tárgyilagosság, a mértéktartó hangvétel mellett igen gyakran nemes pátosz hevítette át, lendítő ereje az a tudatos törekvés volt, amely igen szenvedélyesen szállt szembe —• szavait idézzük — „az egész vonalon megmutatkozó borintelligencia és szakértelem hiányával". 60 A pincészet vezetését már 1893-ban Szabó Sándorra, csákvári uradalmi vincellérre bízták. 61 A gazdaságot vezető Szilárd Gyulával együtt mindössze ketten voltak a szőlészet állandó alkalmazottai, a gazdaságban előadódó valamennyi munkát időszakos munkások végezték. A felhasznált munkaerő, jellege alapján, három nagyobb csoportra különíthető el: egyfelől találhatók azok az ún. hónapos munkások, akik március 1-től november 30-ig, tehát 9 hónapra szegődtek el havi 20 forintos (40 koronás) munkabér és némi természetbeni juttatás (2 hl rozs és 2 m 3 tuskófa, naponta 1/2—1 liter bor) fejében. Számuk eleinte 6—8, 62 1900-ban 10, később 12—16 között mozgott, A munkaerő másik nagy csoportjába az alkalmanként felfogadott napszámos bérmunkások sorolhatók, számuk a munka jelle55. L. a 9. jegyzetben id. forrás.1907. 491 p. 1907-ben a Pécsen tartott szőlészeti kongresszuson is részt vett. 56. Drucker Jenő: A magyar szőlő- és borgazdaság tíz éves története egyesületünk életében (1914-től 1923-ig). Bp. 1925. 8—9. p. 57. Szilárd Gyula: a 43. jegyzetben i. m. 136. és 154. p. 58. Csak néhány fontosabbnak látszó cikkére kívánunk utalni : „Elő tőkék kiszedése" 1902. 234. p. — „Őszi vagy tavaszi metszés" 1902. 484. p. — „Pálinkafőzés és törkölykészítés" 1905. 119—120, 139—14fb p. — „A bornyilvántartásról" 1909.181—184. p. — „Quo usque tandem" 1909. 807—808. p. — „Szőlészeti és borászati szakértelem" 1912. 54—55. p. 59. Szilárd Gyula: A metszésről. Borászati Lapok. 1909. 204., 223., 248., 270., 291., 310. p. 60. Szilárd Gyula: Szőlészeti és borászati szakértelem. Borászati Lapok. 1912. 55. p. 01. „.Mivel arról értesültem — hívta fel a gróf a kinevezéssel egyidőben a kasznár figyelmét —, hogy Szabó vincellér hajnalban felkelni nem szokott s a munkások feletti ellenőrzést rosszul végzi", ezért a tevékenységét fokozottabb szigorral kell ellenőrizni. L. a 9. jegyzetben id. forrás. 1893. 59. p. 02. L. a 9. jegyzetben id. forrás. 1897. 436. p.
