Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)
Balassa, Iván: A magyarországi faekék főbb típusai a XVIII—XIX. században
Kisrebrán (Besztercenaszód m.) ugyancsak használatban volt a váltóeke, 77 melyről Máramarosból is van tudomásunk: „Szántásra olyan szerkezetű faeke van, mellyel a szántás mindig egy barázdán történik folyvást le-felfordítva. Az ekének lapos-vasa két oldalra van élezve, az eke talpa is, a gerenda is az ekevasnak közepére illesztetik, a kormánydeszka mozdítható a köldökben, és az eke szarvába illesztett horoggal úgy van ellátva, hogy a barázda útján mindig megfordítható, a talyiga kerekei egyenlő átméretúek". 78 A Nagyenyed melletti Magyarlapádon, Vajasdon, Kariban általános volt ez a forma. 79 De a Hunyad megyei Rákosdon éppenúgy használták, mint ahogy az Erdőhátság románjai is ezzel szántottak. 80 Ezzel művelték a földet Bongárdon 81 Nagyküküllő megyében, Szeben környékén és a Barcaságban a szászok is. 8 'Szolnokdoboka megyében Dánpatakáról ismerünk egy példányt, ahol párhuzamosan használták a kerülőekével. 83 A kalotaszegi falvakban sokfele emlékeznek rá, és a múzeumokban is szép számmal őriznek innen származó példányokat. 84 De a Mezőségen sem volt ismeretlen. 85 Anélkül, hogy további adatokat sorolnánk fel, már ennyiből is leszögezhető, hogy ifj. Kós Károlynak 86 igaza van, amikor megállapítja, hogy a váltóekét az egykori történeti Erdély területén ismerték. Ezt a megállapítást annyiban lehet pontosabbá tenni, hogy a Székelyföldön ez az ekeforma általánosnak mondható, míg Erdély többi részén a különböző típusú kerülőekékkel párhuzamosan használták. A fenti adatokból az is kitetszik, hogy a váltóekét a székelyek, erdélyi magyarok, szászok, románok és a kárpátukránok egyaránt használták ott, ahol erre a talaj- és az időjárási viszonyok miatt szükség volt. Ez is azoknak a véleményét támogatja, akik amellett törnek lándzsát, hogy az ekéket nem, vagy csak bizonyos esetekben lehet etnikumhoz kötni. A váltóeke azonban a Kárpát-medencében nem valami speciális erdélyi jelenség, mert megtaláljuk azt Szlovákia középső és északi területein is. Ügy látszik, hogy a Szepesség volt az egyik fő előfordulási területe. 87 De elég szép számmal ismerjük Gömörből is, 88 nyugat felé Banská Bystrica (Besztercebánya) vidékéig tudjuk nyomon kísérni, 89 ettől nyugatabbra azonban nyomát nem sikerült felfedeznem. Formája, működése és használata főbb vonalakban megegyezik az erdélyiekkel. Megtaláljuk azonban a Kárpátok külső lejtőjén is, sőt azoktól távolabb eső vidékeken is. „Erdélyen kívül pedig a moldvai Vaslui megyéből és Havasalföldről tudunk róla, e két területen a székely telepesek honosították meg". 90 Lehet, hogy a magyar telepeseknek is volt ebben részük, de kétségtelen az, hogy ilyen formájú 77. Néprajzi Múzeum ltsz. 138 147. 78. Szilágyi István: Máramaros vármegye egyetemes leírása. Bp. 1870. 377. 79. ifj. Kós Károly: i. m. 14. lap és 37. jegyzet. 80. Papahagi, T.: Images d'ethnographie roumaine. 1:60. Bukarest. 1928. 81. Szeben m. 1736: Váltó eke, Talyigájával • . • Szabó T. Attila szíves közlése. 82. ifj. Kós Károly: i. m. 6. 83. ifj. Kós Károly: i. m. 7. lap és 1—2. kép. 84. Bátky Zsigmond: i. m. 32—34, 1. még Györffy István: i. m. 2:162. Néprajzi Múzeum ltsz. 30160. Magyarvalkó, Kolozs m. — Néprajzi Múzeum ltsz. 137 257. Inaktelke, Kolozs m. 85. ifj. Kós Károly: i. m. 6—8. 86. ifj. Kós Károly: i. m. 15. térkép. 87. Podolák, Ján: i. m. 55—58.; Hycko, Ján: 77—79. 88. Urbancová, Viera: K vyvoju dvojstranného pluhu v Gemeri. Slovensky národopis 5(1957). 89. Hycko, Ján: i. m. 77. Sumiac (Banská Bystrica). 90. ifj. Kós Károly: i. m. 8.
