Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)
N. Kiss István: Nagybirtokok árutermelése és külkereskedelme a XVII. századi Magyarországon
érték a fenti rezsiköltséghez mérten kb. 1000 %-os haszonkulcsot tételezne fel! Az allodiális szőlők haszonkulcsa ugyanekkor alatta marad a 300 %-nak (0973 forint áruérték, 2370 forint rezsiköltség). A tarcali uradalmat nem a majorsági gazdálkodás tette elsősorban „aranybányává" gr. Csáky István számára, hanem a paraszti árukészlet nagyarányú és ingyenes kisajátítása a földesúri jogok felhasználásával. Mint a tarcali gazdaság szervezetének és termelésének elemzése bizonyítja, a XVI—XVII. századi Magyarországon az áruborkészletek megszerzése volt a magas készpénzjövedelem (export-lehetőség!), a kincsgyűjtés (tezauráció) és a politikai befolyás eg} 7 ik legfontosabb feltétele. A hegyaljai és felső-tiszavidéki borexport 1610-ben 12 684, 1611-ben 17 200 nagy vagy export hordóra rúgott. 48 Egy ilyen nagy hordó két tarcali hordónak (vas) felelt meg. Ha átlagosan 15 000 nagy, azaz 30 000 normál hordóval számolunk, XVII. század eleji lengyel borexport volumenét 50 000 hl-re tehetjük. Ennek értéke, még ha a tarcali számadásokból ismert magasabb exportárak helyett csak 30—32 forintos hordónkénti árat veszünk alapul, akkor is 1,5—1,6 millió forint körül mozog. Tegyük mindjárt hozzá, hogy ebben az összegben — mely kb. 75 000—80 000 ökör árának felel meg — nem szerepel a pozsonyi szőlővidék morvaországi és a soproni szőlővidék 49 cseh és sziléziai borexportjának értéke. E lehetőség kiaknázásában azonban csak az tudott részt venni, akinek áru-bor volt a birtokában. Tipikus példa erre Csáky István, aki bár viszonylag jelentős allodiális szőlői vannak, elsősorban feudális jogain keresztül szerzi meg azt a nagy mennyiségű árubort, amelyet a külső és belső piacon értékesítve évi 6—10 000 forint tiszta hasznot fölöz le, eltekintve az uradalom más formában jelentkező jövedelmeitől. Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy Tarcal elvesztése után, 1645ben, így panaszkodik III. Ferdinándnak : „Tarcal városát értékesebbnek tartom, mint a magyar királyságban fekvő összes többi birtokomat, s mely nélkül nem tudok rangomhoz illő tisztes életet folytatni, hiszen a nevezett Tarcal város nekem évi 25 000 forintot jövedelmezett. " 50 S ne tévesszük szem elől ugyanekkor, hogy Csáky végeredményben az 1610. évi borexport volumenének mindössze 1 %-át produkálta! Az évente Lengyelországba áramló bort néhány száz hozzá hasonló földesúr szállítja, és azok több tízezer szőlőbirtokos jobbágya termeli. Mindenekelőtt ismételten hangsúlyozni kívánjuk, abból a néhány konkrét példából, amellyel a magyar nagybirtok XVI—XVII. századi kereskedelmi tevékenységét megvilágítottuk, nem lehet a folyamat országos jellegét érintő következtetésekre jutni. Az anyag szétszórtsága miatt még több kutató, feltehetően huzamos munkájára lesz szükség ahhoz, hogy a szóban forgó problémákat történeti-statisztikai alapon tisztázhassuk. Összegezve a rendelkezésünkre álló adatokat, a következőket állapíthatjuk meg: a Zrínyiek, akik egy országrésznyi területen megszerezték a kivitel és a belső piac jó részének ellenőrzését, export és import kereskedelmükkel (vas, fa, só, állat stb.) 48. A Szepesi Kamara összesítő jelentése az északi harmincadhelyek forgalmáról. Egy nagy hordó (3,39 hl) kiviteli vámja (tricesima) 2 ft. Takáts Sándor: Borkivitelünk Lengyelországba lG10-ben és 1611-ben. M. Gdt. Szle. 1899. 85—90. 1. 49. H. Prickler: Zur Geschichte des burgenländisch-westungarischen Weinhandels in die Oberländer Böhmen, Mähren, Schlesien und Polen. Zeitschrift für Ostforschung 1965. 294— 320., 495—529. és 731—754. 1. 50. Csáky levele III. Ferdinándhoz: „oppidum Tarczal, quod pluris facio, quam reliqua omnia Bona mea in Regno Hungáriáé, sine quo non potero honestam pro meo statu posthac sustentatio nem habere, praedictum enim oppidum Tarczal ad viginti quinque millium summám annuatim mihi certo fructificat". OL P 71 Csáky lt. 110 fasc.
