Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)
N. Kiss István: Nagybirtokok árutermelése és külkereskedelme a XVII. századi Magyarországon
országi és itáliai export fokozódásával. Véleményünk szerint eddig azzal a kérdéscsoporttal is elég keveset foglalkoztak, miként alakult kivitelünk gazdasági és társadalmi bázisa? Bizonyos problémaköröket meglehetősen elhanyagoltak: így pl. annak kérdését, ki produkálja az exportra kerülő árut; ki rendelkezik nagyobb árutartalékkal; kihez kerül az export haszna; kialakult-e nemzeti (magyar) kereskedelmi tőke hazánkban stb.? Igyekezni fogunk ezeket a problémákat némileg megvilágítani, már amennyire azt mindössze két területre vonatkozó forrásanyagunk lehetővé teszi. A XVI. század derekától kezdve a belső kereskedelemben és a kivitelben egyaránt a nagy földesurak ragadták magukhoz a kezdeményezést. 2 Allodiális (majorsági) gazdálkodásunk fejlődésével párhuzamosan igyekeznek monopol helyzetbe kerülni a helyi piacokon, és minél nagyobb részt biztosítani maguknak az export hasznából is. Bár nem rendelkezünk olyan adatsorokkal, amelyeknek segítségével a kérdést országos méretben tisztázhatnánk, szeretnénk néhány példával illusztrálni azt a szerepet, amelyet a nagybirtok és azon belül az allodiális üzem az ország külkereskedelmében játszott. Olyan nagybirtokokat kívánunk beható elemzés tárgyává tenni, amelyeknek külkereskedelmi tevékenységében a vas-, a fa- és a borkivitel játszotta a főszerepet. Ezzel kapcsolatban különös jelentőséget kell tulajdonítanunk annak az egyébként elég ritka esetnek, amikor a földesúr nagykereskedői szerepe, mint pl. a Zrínyieknél, nemcsak az export, hanem az import területén is érvényesül. A Zrínyi család, a Subich ősök révén, Horvátország legrégibb családjaihoz tartozott. A XIV—XV. században már vagyonosnak számítanak, és több tagjuk visel országos méltóságot. Vagyonukat a Karlovicsokkal 1509-ben kötött örökösödési szerződés segítségével hatalmasan megnövelték. Zrínyi Miklós (1508—1566), a törökverő hadvezér, aki később Szigetvár védelmében elesett, viselte a családból elsőnek a horvát báni méltóságot. Ő kapta meg a királytól 1546-ban az egész Muraközt felölelő csáktornyai-strigovói uradalmat. így alakult ki az a birtoklánc, mely a Dunántúltól az Adriáig ért, és a Zrínyiek külkereskedelmi tevékenységének bázisául szolgált. A Zrínyi-vagyon elkobzása után, az ún. kamarai igazgatás időszakából, különösen az 1670—1680-ig terjedő évtizedből, igen sok urbárium, összeírás, terméskimutatás, elszámolás és értékbecslés maradt ránk. Elég pontos adatok állnak rendelkezésünkre úgyszólván valamennyi birtokról. A Kamara, mely 1670-ben megszerezte a Zrínyiek régóta irigyelt jövedelmét, azt továbbra is biztosítani akarta, s ezért érintetlenül hagyta azok gazdaságpolitikáját; mind a birtokszervezet, mind a termelési módszer változatlan maradt a Zrínyi-uradalmakban. Ezért tekinthetjük a fenti iratanyag adatait a Zrínyi-birtokoknak a kobzás előtti, gazdasági-társadalmi viszonyaira nézve is jellemzőnek és hitelesnek. A Zrínyiek gazdaságpolitikáját, főleg kereskedelmi tevékenységét vizsgálva mindenekelőtt a majorsági termelés kapacitását kell tisztáznunk. A legnagyobb birtoktest, a muraközi uradalom négy allodiumában (majorjában), 1670 és 1674 között, az állatállomány a következőképpen alakult (1. táblázat). Az uradalom allodiális állattartását bemutató táblázatból nemcsak az derül ki, hogy néhány vonómarhát nem számolva, nincs földesúri hízómarha-csorda, hanem az is, hogy a helyi színt jelentő csáktornyai bivalycsordán kívül, elsősorban teheneket tartanak. Ez sajtgyártásra utal, s valóban a legeldugottabb majorságokban is' mindenütt feltűnik 2. Pack, Zsigmond Pál: L'activité commerciale des seigneurs et leur production marchande. Annales, Économies, Sociétés, Civilisations. 1966. 1212—1231. 1.
