Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965-1966 (Budapest, 1966)
Wellmann Imre: Pestmegye viszálya Pest városával piacra vitt paraszti termelvények körül az 1730-as években
egyben Pest megyének is meghagyta, hogy az ellenszegülőket sújtsa a törvény szerinti büntetéssel. De azt is lelkére kötötte, hogy amikor indokolt, tegyen új árszabást, még pedig zavar és békétlenség eltávoztatása végett a város kiküldöttének jelenlétében tett próbák alapján olyképp, hogy azt szavahihető emberek legjobbnak ítéljék. 36 Tévedés lenne azt hinni, hogy a mészárosok tanultak a dologból: a következő évben megint kiújult az ellentét a hús ára körül. Bonyolította a helyzetet, hogy a török háború céljára a korábbinál is nagyobb mértékben vásároltatott össze vágómarhát a kincstár : a lakosság ellátása nehezebbé vált, s a marhakereskedők részben a megszokottól eltérő eszközökhöz folyamodtak. A bécsi mészárosok ismételten panaszt tettek az udvarnál, hogy a császárváros szűkében van a vágni való jószágnak, mivel magyarországi mészárosok és marhakereskedők elővásárlás útján, vásárhelyeken és nyilvános piacokon kívül szedik össze a marhát. Annyira ment már a dolog, hogy az udvari kamara szükségesnek látta (!) a magyar kormány hatóságoknak is tudomásukra hozni a Bécsben kidolgozott, Magyarországot érintő vámszabályzatot. E „Vectigal" idevágó pontja, melyet a Helytartótanács véleményes jelentéstétel végett Pest megyének is megküldött, ugyancsak kirohant a. királyi jövedelmeket csorbító, örökös tartományokban-is húshiányt kiváltó elővásárlások ellen. A jószág három-négy kézen is keresztülmegy — állapította meg —, mire az osztrák határ közelében fekvő átvevőhelyekig (Győrig, Szempcig, Magyaróvárig) jut, s mindannyiszor megnövelt áron; ez azzal jár, hogy az utolsó átvevő olykor már kénytelen engedni az árból s tönkremegy, a harmincados pedig, ki a határvám összegét eladásig hitelezte, nem kapja vissza pénzét. Ezért a vámszabályzat az ilyen visszaélések megszüntetése végett úgy intézkedett, hogy marhát, lovat, nyersbőrt és hasonlókat elkobzás terhe alatt tilos adnivenni másutt, mint nyilvános piacokon s a szabályzatban kijelölt lerakóhelyeken. 37 Pest megye rendéi igencsak megütköztek a Helytartótanács többszöri előterjesztése után végre napvilágra jött bécsi vámrendelkezésen. Az elővásárlásnak elkobzás terhe alatt való megtiltását úgy ítélték meg mint a kereskedelem szabadságának törvényellenes korlátozását, sőt elfojtását. Eddig — hangoztatták — ezen a vidéken az a gyakorlat, hogy bárki, idegen is vásárolhat készpénzért lábasjószágot, bőrt és hasonlókat a pesti, váci, kecskeméti és a többi vásárokon, s aztán szabadon túladhat rajtuk, ahol és amikor kedvező alkalom kínálkozik. S ez a korlátozás nélküli adás-vétel az örökös tartományok mészárosainak is előnyös. Az egymáshoz közel fekvő piachelyek egymást követő vásárai a legjobb alkalmat adják itt a kereskedésre. Ha valami —mint például az Erdélyből, Bánságból hajtott marha — nem kél el valamelyik vásáron, az egyik szomszédos pusztán legeltetik fűbérért a következőig. A bécsi mészárosoknak is ezekre a vásárokra kellene jönni, itt első kézből vásárolni, úgy tudnák elejét venni annak, hogy az ökör a határig több kézen megy át s megdrágul. Ezt azonban nyilván nem vállalnák, már csak azért sem, mert megszokták, hogy pozsonyi, győri, óvári üzletfeleiktől hitelben vásárolnak, amire ezen a tájon nem nyílnék módjuk. Határmenti lerakóhelyek kötelező erejű kijelölése viszont minden előnyétől megfosztaná a marhakereskedelem eddigi jó rendjét, s az országban húshiányt okozna. De nem is lehet kívánni az ország lakóitól s köztük nem annyira a megyebeli (mert ilyenek itt kevesen vannak), mint tiszántúli, erdélyi, bánsági marhakereskedőktől, hogy útközben való továbbadás tilalmával az ország egyik végétől a másikig hajttassák a jószágot pusztán az ausztriai mészárosok kedvéért, rossz utakon, sokszor alkalmatlan időben, a maguk vesződségével és kárával. Ott, a lerakóhelyeken teljesen ki lennének az 36. üo. 1735 júl. 18, 622—25.p. Intimata 1735 júl. 18, 5.sz. 37. PmL. Intimata 1736 nov. 21, 7.sz. Közgy. jkv. 1736 nov. 20, 281—84.p.
