Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965-1966 (Budapest, 1966)

Wellmann Imre: Pestmegye viszálya Pest városával piacra vitt paraszti termelvények körül az 1730-as években

örökös tartoraánybelieknek szolgáltatva: ha ugyanis az ezektől diktált áron nem akarnák a marhát eladni, vagy nagy költséggel vissza kellene hajtatniuk, vagy pedig, kedvezőbb alkalomra várva, ugyancsak újabb költséggel tovább ott tartani; előrelátható azonban, hogy az ottani szűk legelőn, kevés szénán a jószág fokról fokra csak romlanék, úgyhogy végül is kénytelenek lennének potom áron elvesztegetni. Az eredmény az lenne, hogy a hazai érdekeltek inkább elállnának a marhakereskedelemtől s a vágómarha-állomány szaporításától, semhogy kárt lássanak, s ennek révén az adóalap is gyengülne. Az egész vámrendelkezés csak arra jó tehát — szögezi le a vármegye a bontakozó félgyarmati rendszer bizonyos fokú felismerésével —, hogy a határon túli kereskedők vételben is, eladásban is előnybe jussanak a hazaiakkal szemben, a kincstár vám jövedelmeit viszont semmivel sem növeli.

38 A vágójószág forgalmának vásárokra épülő idézett láncolata javában funkcionált még, midőn Pest megye 1736 télutóján újra szabályozta a húsárakat. Keresztelő János napjáig a szénán hizlalt, jóminőségű ökör húsa a két városban 4%, mezővárosokban 4, falun 3% (május elejétől a borjúé Pesten-Budán 5%, egyebütt 5, a bárányé május elejétől egységesen 4 dénár lett.fontonként. János napja után pedig, tekintettel a legelőn való, olcsó tartási lehetőségre, a megyei előírás szerint a marhahús ára 3%—^Va—3, juhé, bárányé 3, faluhelyen 2%, borjúé, sertésé 5 dénárra szállt alá.

39 A pesti és a budai mészárosok persze felzúdultak, ismét arra hivatkozván, hogy szegénységre jutnak, ha ilyen árakon kell mérniük. Más alkalmakkor a megyének elsősorban arra kellett ügyelnie, hogy a húsárakat a katonaság, főképp a felsőbb szervek részéről ne érhesse kifogás. így amikor 1737-ben Budán katonai felülvizsgálat állt küszöbön, a Helytartótanács sietett felszólítani a vármegyét: gondoskodjék róla, hogy étel-ital jó minőségben legyen kapható, s olyan, azaz mérsékelt áron, hogy a közkatona napi 5 dénáros zsoldjából a szükségesekkel elláthassa magát. Amidőn pedig följelentés érkezett, hogy a budai mészárosok a húst drágán és nem igaz mértékkel mérik, a Helytartótanács szigorúan meghagyta Pest megyének: gondosan ügyeljen, hogy a magaszabta árakat be is tartsák, s húst mérsékelt áron lehessen venni, sőt megrovással is megfenyegette arra az esetre, ha ebben a felügyeletet elhanyagolná.

40 Ezúttal azonban a katonaság — ti. a helyőrség — állt a mészárosok mellé, úgyhogy a vármegye július végén új limitációt tett : bárány és juh húsának árát városokban 3%, a marhahúsét mezővárosokban ugyancsak 3*4 dénárra emelte, Pesten és Budán pedig 4 dénárra. Kikötötte azonban, hogy jól meghizlalt ökrökből és meddő tehenekből állandóan jó húst tartsanak, s hozzátette, hogy akinek mészárszékén alábbvaló húst találnak, azon nyomban 24 forint bírsággal fogják sújtani.

41 Nem ok nélkül hangzott el ez a fenyegetés : már ez alkalommal bírságot kellett kiróni a budai mészárosokra azért, hogy a borjúhúst következetesen a szabott árnál drágábban, 6 dénárért árulták. Miután a megye az együttesen 216 forintnyi pénzbüntetés beszedésére többször is hiába hívta fel a várost, annak fejében az eljáró szolgabíró a mészárosok Bod pusztán (Fejér megyében) tartott gulyájából hajtatott be 10 göbölyt abban az időben, mikor gazdáik többsége épp a váci vásáron tartózkodott. A kárvallottak nyomban panasszal fordultak a városhoz: tiltakoztak a lefoglalás ellen, csak a magisztrátust ismervén el bírájuknak, kérték az ökrök visszaadását, s a maguk igazolására csatolták a helyőrség parancsnokának támogató tanúsítványát. Jörger ezredes így adta elő a dolgot. A télvégi árszabást követően elpanaszolták neki 38. PmL. Közgy. jkv. 1736 nov. 20, 285—89.p. 39. Uo. 1736 febr. 27, 22.p.; máj. 7, 50—51. p.; júl. 18, 123.p. 40. Uo. 1737 jan. 22, 9—lO.p. ; febr. 14, 40—42.p.; ápr. 4, 102—104.p. Intimata 1737 jan. 22, 1. sz. ; febr. 14, 14. sz. ; ápr. 4, 1. sz. 41. PmL. Közgy. jkv. 1736 júl. 30, 173.p.