Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965-1966 (Budapest, 1966)
Matolcsi János: Hét évtized a magyar agrárkultúra szolgálatában (1896—1966)
•3. A pásztor-ki állít ás egy részlete Az egymást követő időszaki kiállítások szintén többfélék voltak. Két esoportjtüí külön is említést érdemel. Gyakorlati jelentőségük főleg azoknak volt, amelyek.a múzeumból hiányzó valamely mezőgazdasági ágazatot, vagy annak munkafolyamatait mutatták be, illetve időszerű agro- és zootechnikai tennivalók ismertetésének szolgálatában állottak. Az időszaki kiállítások másik csoportját a magyar mezőgazdaság nagyjainak emlékkiállításai alkották; ezek nevezetes évfordulók alkalmából kerültek megrendezésre, hogy tudatosítsák a látogatókban azt a gazdag szellemi örökséget, azokat a haladó hagyományokat, amelyeknek továbbfejlesztése az utókor becsületbeli kötelessége. A múzeum népművelő munkáját a kiállításokon túlmenő, azokat kiegészítő ismeretközlési módszerek összehangolt alkalmazása teszi teljesebbé. 10 Elsősorban a szakvezetés jelentőségét kell ebből a szempontból hangsúlyoznunk, amelynek során muzeológusaink a látogató csoportok számára szóbeli magyarázattal segítik a demonstráló. Barbarits Lajos: A tömegoktatás agrármuzeológiai módszerei. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962. Bp. 18—-32. p.