Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964 (Budapest, 1964)
Dr. Donáth Ferenc: A nagybirtok igénybevétele az 1945. évi földreform során
javaslatot lehetett tenni, a Rendelet értelmében az elkobzást a Megyei Földbirtokrendező Tanács hozza, illetve tagadja meg. A gyakorlat azonban, különösen az ország keleti felében, egész más volt. Sok földigénylő bizottság kimondja az elkobzást, s egyidejűleg ki is osztja az ingatlant. Eljárása forradalmi. Állásfoglalásában nem köti bírósági ítélet, illetve annak hiánya. Gyakran bizonyítási eljárás nélkül, pusztán a szegénység körében kialakult felfogás alapján kobozza el egyik-másik birtokos földjét, tartalmi és formai szempontból egyaránt túllépi a Rendeletet. A Rendelettől eltérő szegényparaszti felfogás és a számbavételnek ezek a tényleges nehézségei teszik bonyolulttá a bizottság munkáját. A gondolat sebesen járja a határt. A parasztok fejében, mint a televízió-ernyőn jelenik meg birtok és tulajdonosa, nem elvontan, hanem egy-egy életre- szóló emlék nagyon is reális keretében. Ahol a gondolat bizonytalankodik, a kétség tartósan ott sem horgonyoz le. A bizottság elég nagy számú, a határ minden részének akad jó ismerője.13 S milyen jó tudói a Rendeletnek! Nem napok, órák alatt ismerik minden fontosabb rendelkezését. Volt bizottság, amely működését nem is egyszerűen a Rendelet ismertetésével kezdte, - a falragaszokon, a bizottságot megalakító földigénylő gyűlésén a Rendeletet egyébként is ismertetik -, hanem a Rendelet megvitatásával és kritikájával.14 Ahogy felbukkan a birtok és a tulajdonos neve, gondolatban már össze is kapcsolják a Rendelet megfelelő paragrafusával. Nemcsak azok a jegyzőkönyvek tanúsítják ezt, ahol minden igénybe vett birtoknál pontosan hivatkoznak a Rendelet megfelelő szakaszára. A Rendelet ellenes „jogtalan” földelvételekről szóló jegyzőkönyvek ugyancsak a parasztok jogszabályismeretéről vallanak, mert ilyen esetekben nem is Rendeletre, hanem éles logikával annak fogyatékosságára hivatkoznak. A földet nem valamely paragrafus, hanem az ő szemükben minden írott jogszabály felett álló elvek alapján sajátítják ki. Boldogok a bizottságok, ahol nincs szükség erre; a kisajátítható föld számbavételéhez elegendő a Rendelet ismerete. Ahol most minden olyan egyszerű, mert van elég felosztható föld, a múltban éppen az tűnt természetesnek, sőt természetinek, hogy minden a nagybirtoké volt. Ami a múltban csapás, az most szerencséjük, irigység tárgya felosztható földben szűkölködő szomszédos községbeliek szemében. Az uradalmas községek ezek, ahol a fele határ nagybirtok, olykor még annál is több. Itt nem ráncolódnak a homlokok, nem gond, hogy tudnak-e mindenkinek adni: gyakran a maximális juttatás után is, a birtok egy része kiosztatlan marad. Egyik-másik bizottságnak éppen az a gondja, hogy tudna mindent olyannyira elosztani, rie kelljen földet más községnek átadni. Főként a Dunántúlról kerülnek ki ezek a községek; Dunántúl az igazi nagybirtok, a latifundiumok hazája. Ahogyan a felszabadulás előtt egy-egy ilyen nagybirtok közé ékelődött községet sokkal kevésbé érintett a változás szele, ezek a községek 1945 után is jóidéig a nyugalom szigetei maradtak. Tavasszal a bizottság kiosztja a földet, kielégíti az igényeket. Sem a birtokosok, sem a földigénylők nem támadják a Bizottság döntését, s ezért nem ismerik meg sem a kiosztott földek megvédéséért folyó harc, sem az igénylők között a földek újraosztásáért folyó küz13 Ha túl nagy volt a határ - az alföldi nagy mezővárosokban esetleg határrészenként alakult javaslattevő bizottság a Községi Földigénylő Bizottság mellett. Elvétve, különösen egyesített községekben, rövid ideig egymással szemben álló bizottságok is működtek. Helyenként a községtől távol eső majorban élő cselédség kért engedélyt, külön földigénylő bizottság alakítására. 14 AL Gyula Békés Község földigénylő bizottságának ír. I. sz. jelentés a reform végrehajtásáról. 73
