Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964 (Budapest, 1964)
Khin Antal: A Szelidi tó halászata
Halász, ladikban levő nyeles tapogatóval bérlőknek adta ki, akik között hivatásos halász nemigen akadt. De volt parasztgazda, iparos, sőt tanító is. Halat nem tenyésztettek a tóban. Csak zsákmányoló halászat folyt. Nagy áradások után a Dunából azonban nagyobb tömeg került ide. Nemes halak közül a ponty volt a főhala, a vadponty. Egy-egy élelmesebb vállalkozó az áradások után, pedig kifogatta a nagyobb mennyiséget, azután várni lehetett az újabb áradásig. A természetes táplálék is megfogyott, s ennek következtében a halak nemigen nőttek. Még a szeméthalak is aprók maradtak, nemcsak a pontyok. A vadponty 7 év alatt ért el 1 kg-ot. Nagyobb fogások voltak az első világháború idején. Ekkor annyi halat fogtak, hogy Budapestre is tudtak szállítani. Egy tanyában 25 q hal is akadt. 1936-ban, Unger Emil megfigyelése szerint a tóból az összes ragadozók hiányoztak. 1941. évi nagy árvíz már megint hozott többféle halat. Ekkor kerülhettek a tóba ismét a harcsák.18 A nagy áradás után a fenékhorog is jó zsákmányt hozott. A halat a környéken is értékesítették. Kalocsa, Bunapataj, Kiskőrös piacaira vitték. A halat jegelve is szállították. A halászati jog és a halászat fejlesztése A halászat joga az idők folyamán változott. Legrégibb adatok szerint földesúri tulajdon volt. Legrégibb ismeretes birtokosa a kalocsai érsekség. A török időkben a Paksy család tulajdonában volt. 1629-ben Paksy Jánosé volt 18 Az egyik sporthalász közlése szerint 1942-ben fogott: 492 db pontyot, 187 db törpe harcsát, hogy mekkorák voltak, nem lehet tudni, viszont ezután a halállomány annyira lehanyatlott, hogy hat év múlva, 1948-ban csak 3 ponty volt az évi zsákmánya. 115
