Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962 (Budapest, 1962)
Kralovánszky Alán: Kora Árpád-kori mezőgazdasági eszközök a Közép-Dunamedencéből
magyarság, hanem keletről hozta magával. Alátámasztja ezt a feltevést az is, hogy az e korban sűrűn lakott Morva völgyéből egyetlen ásópapucs sem került elő (15). A három biztosan Árpád-kori lelettel kapcsolatban felmerül a kérdés, vajon a fanyél az ásópapucs hossztengelyével párhuzamosan a középpontból emelkedett-e ki vagy pedig az egyik oldal hosszában. Az utóbbira néprajzi párhuzamokat ismerünk a Közép-Duna-medence keleti feléből (16). Valószínűbbnek látszik azonban, hogy a fanyél az ásó lapátrészének középpontjából emelkedett ki. Erre ugyancsak keleti párhuzamokat ismerünk, a magyarság korábbi tartózkodási helyéről. Az egyik a XII. századi szuszdali székesegyház déli kapuján látható, Ádám ábrázolásában (17), a másik egy XII. századi kódex „pihenő keresztény" ábrázolásán (18) (I. tábla, 1., 3.). Végül szólnunk kell az „ás" szavunk nyelvészeti vonatkozásairól. Bárczy szerint „talán összefügg az ismeretlen eredetű áj' váj, ás' igével, mégpedig ennek vagy származéka, vagy alakváltozata; ez utóbbi esetben a hangviszony finnugor eredetre mutathatna" (19). Ezen nyelvészeti adat is arra mutat, hogy honfoglaló magyarságunk már az ásó ismeretében jött hazánk területére. Kapa Tiszaeszlár—Bashalom (20). Fenyvestábla. D. sír. X. századi férfi sírjából. A nyéllyukas kapa magassága 22,5 cm, ebből a nyéllyuk hossza 12,9 cm. A penge a vége felé enyhén kiszélesedik és az éle félköríves záródású. Legnagyobb szélessége 13,5 cm. A nyéllyuk átmérője 9,9 cm. — A lelet elveszett. (II. tábla, 1.) Gic (21). Szöllőhegy. 1. sír. Kora: X. század vége—XI. század eleje. Feltehetően gyermek sírja. Erre a kengyelek kicsinysége a bizonyíték (10 cm). A szerző a leletet szárnyas vésőnek említi és hivatkozik a keltakori szalacskai és az avar 1kori bakonytamási leletek párhuzamára. Dienes Istvánnak azonban e leleteknek a tiszaeszlár—bashalmi kapával való összevetése által sikerült a gici leletet is kapának meghatározni (22). — Az eredetileg magángyűjteményben levő lelet helye ismeretlen. Hazánk területén a korai avarkorból (568— r 670) ismerünk ilyen kapákat, a késői avarkorból viszont nem (670—800). Lehetséges tehát, hogy honfoglalóink magukkal hozzák a tárgyat. E kapatípus egyébként a korai vaskortól kezdve ismeretes, s a népvándorlás korában megtalálható a Minuszinszki medencétől Brnóig, például Sarkéi IX. századi anyagában (23) (II. tábla, 2.). A nyelvészek szerint a „kapálni" szavunk a szláv „kopati" = ás, kapál szó átvétele, amelynek eredeti jelentése: ásni, s csak a későbbi jelentése: kapálni (24). Ebből nyilvánvaló, hogy eredetileg a kapával végezték ugyanazt a földkitermelő vagy lazító munkát, amit később kapával és ásóval. A későbbi idők folyamán jöttek rá arra, hogy nagyobb mennyiségű földet lehet megmozgatni, illetve más jellegű földmunkát is lehet végezni, ha a kapa lemezét megnagyobbítják. Így született meg az ásó. Ebben az esetben természetesen más módon illesztették össze a nyéllel az új eszközt, mint a kapánál, hiszen a nagyobb mennyiségű föld mozgatásához más irányú erő kifejtése volt szükséges. E két eszközzel kapcsolatban fel kell hívni a figyelmet, hogy nemcsak földműveléssel kapcsolatban használták azokat, hiszen a földbemélyített házaikat és sírjaikat is ki kellett „vájni".
